A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

LAJOS Árpád: Házépítés régi módja Kácson

HÁZÉPÍTÉS RÉGI MÓDJA KACSON 343 gerendára merőlegesen; a keresztgerendák végei jobbról-balról túlnyúltak a falakon, meghatározva az eresz szélességét. — A keresztgerendák közt úgy helyezték el a padlásolást, hogy két-két fenyődeszkát egymástól távol raktak le, s a közbülsőt úgy, hogy rájuk támaszkodva, kissé feljebb ütközzék. így a mennyezet eltérő, ki-beugró síkúvá vált. A pitarnak megfelelő hely fölött bő fél négyzetméternyi helyet kellett szabadon hagyni, a szabadkémény számára. A keresztgerendákra a fordított V alakú szarufák úgy kerültek fel, hogy a homlokzati szarufa egyúttal a ház homlokzatát, a vértelek alakját meghatározta. A két első szarufa és az első sárgerenda közt került sor a mogyoróból font vértelek elkészítésére. A szarufákra az anyafalak fölött vízszintesen megfelelő sűrűségben illesztették és kapcsolták a bordaléceket, melyekre a szalmabábu burkolatok kerültek. A tetőzet vázának elkészítését követte a szabadkémény összeállítása. Ezt tartják még ma is a legnehezebb munkának. Nagyon kellett ügyelni, hogy a csupa kőből készült szabadkémény biztos alapokon nyugodjék. — A szabadkémény alapja: a négy lábazatkő a már említett közfalakba besüllyesztve — és az ezeken nyugvó két bolthajtás, a két bótív. A közfalak említett besüllyesztésébe mésszel beőtották a kemény kőből kockára kifaragott 40x40 cm-es lábazatkövet. A szoba és a komora felől két-két lábazatkő egymással szembenézett, közvetlen az említett belső ajtók után, és a pitar legvégén a hátsó anyafal előtt is. E lábazatkövekre kerültek először a mintabótívek, a modlák, másszóval cirklik. A két cirkli deszkadarabokból összeszögelt és cca 270 cm szélességű íves állvány. Ezek rögzítése a pitarban úgy történt, hogy lábukkal a lábazatkövekre helyezték, a pitar bejáratára merőlegesen, aztán a lábazatköveknek megfelelően, egymással összefüggő faoszlopokkal aládúcolták. Ezután rakták fel a módiakra a bótívek köveit, felváltva kemény és puha köveket két szélről úgy, hogy a tetőpont felé közelítettek. Az első bótivbe menet közben még egy keresztgerendát is bevéstek. Végül az ivek tetőpontjára került egy-egy zárókő széles ékalakra faragva, mely le is zárta a bótíveket, s terhelésüket is biztosította. A két ív tetőpontja a földtől mintegy 180 cm-nyire került. Most már a bótívek és a pitar hátsó közfalainak, s a hátsó anyafalnak segítségével úgy rakosgatták és habarcsolták a köveket egymásra, hogy a tér fölfelé fokozatosan összeszűkült, s ez a rakott kövezet kémény alakban ütközött ki a ház tetején. A szabadkémény építése közben helyezték el a háztető térségében, a szabadkéményen belül a füstfákat, tölgyfából vágott, faragott, létra alakra formált, egymásba kapcsolt rudacskákból álló szerkezetet, vízszintes helyzetben, a szabadkémény kövei közt rögzítve. Ezekre a füstfákra akasztgatták a füstölni való disznóhúst, szalonnát, sonkát, kolbászt. A kéményt legfelöl szelelő lyukakkal ellátott terméskővel zárták el. Mindezek után kiütögették a bótívek aládúcolásait és kivették a cirkliket. A bótívek egy kicsit megreccsentek, de megállapodtak. — Egy bótíves szabadkémény elkészítéséhez átlag három és fél köbméter kő kellett. A tűzhely megépítése még csak a ház befedése után következett. A befedésre rozsszalmából készült bábut használtak. A kicsépelt kalászú rozsból három-három összemarokkal bábut, vagy zsuffot kötöttek, rozsszalma kötéllel