A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

IZSÉPI Edit: Diósgyőr mint végvár a vasvári békekötés utáni korszakban

202 IZSÉPI EDIT „nem az ő botjuk alatt levők cselekedték", hanem más végházbeliek, vagy a „sok felföldi, hazátlan katonák" és azok, akik „magok szabadságában élnek", nem az ő felsége zászlói alatt [58]. Gyakran tartottak hadiszéket nemcsak Kassán, hanem a végházakban, így Diósgyőrben is. Azonban a tanúvallomásokból legtöbbször az derült ki, hogy a törökök által megneveztettek nincsenek a végvárban, nem is voltak, vagy ha voltak, már elmentek, vagy elestek. Néha egyes hírhedtebb kóborlót, ha kézre került, tömlöcre vetettek, de még ezeknek is hamarosan megkegyelmeztek. Elrettentőbb büntetésre ritkán került sor. A főkapitányok jól tudták, hogy a kóborlások fő oka a fizetetlenség s ezt a haditanács megszüntethetné. Tudták, hogy ellátatlan katonákat nem lehet igazi hadirendre fogni, mert máskülönben őrség nélkül maradnak a várak s növekszik a helyhez nem kötött, mégj óbban fosztogató szegénylegények száma. Ezek után természetes, hogy midőn 1670-ben I. Rákóczi Ferenc — apósa, Zrínyi Péter tanácsára —, zászlót bontott, Diósgyőr várát könnyen bevette Szepessy Pál alispán a borsodiakkal. Nem kellett sokáig biztatnia az őrséget. „Jó vitézek, kik eddig rongyosak voltatok, zsoldot nem kaptatok . . . magam hozóméi számotokra a pénzt Rákóczitól" [59]. Csáky Ferenc főkapitány, hogy egyik fél előtt se keveredjen gyanúba, Kassáról Lengyelországba ment. A diósgyőri, szendrői és ónodi katonák nem sokáig örvendhettek a szabadságnak, mert Csáky távollétét felhasználva helyettese, Pethő Zsigmond újra Lipót hűségére eskettette a végvárakat [60]. Pap János főkapitány már egy esztendővel korábban meghalt. Utolsó hónapjaiban sokat nyomta az ágyat, fulladozás gyötörte, de még betegen is gondja volt a várra és vitézeire [61]. A Wesselényi-összeesküvésnek mind több részlete jutott az udvar tudomására. Wesselényi nádor és Csáky Ferenc meghaltak, mielőtt Bécs bosszúja elérhette volna őket, de birtokaikat így is lefoglalták. I. Rákóczi Ferencet csak óriási váltságdíjjal menthette meg az anyja. Zrínyi Péteréket jogtalan perbefogás után kivégezték. Egyre több idegen katonát vezényeltek a várakba, egyre nőtt az abszolutisztikus elnyomás s ezzel együtt a magyarok elkeseredettsége is. A Bécsi-udvarban már 1669-ben felvetették azt a lehetőséget, hogy nem voina-e helyesebb, hacsak papiroson tartanának magyar katonaságot, a valóságban pedig elbocsátanak őket. így érthető, hogy a felső-magyarországi végváriak folyamodása 1671 áprilisában süket fülekre talált. Ebben a diósgyőriek, ónodiak meg a többiek megírták, hogy bár hét év óta férfiasan harcoltak a terjeszkedő törökök ellen, zsoldot mégsem kaptak. A végső, tűrhetetlen nyomor arra kényszerítette őket, hogy lovaikat, fegyvereiket s egyéb holmi jókat eladják [62]. A haditanács nem csupán pénzhiány miatt nem adott hópénzt a magyar huszároknak és hajdúknak, hiszen a jobban fizetett német dragonyosok és gyalogosok számára mindig előteremtették a zsoldot. Már a század közepe óta arra törekedtek, hogy a megbízhatatlan magyarok helyett idegen zsoldosokkal rakják meg a végházakat. 1671-ben a haditanács és a kamara kiküldöttei úgy döntöttek, hogy a magyar haderőt háromezer emberre szállítják le, nyolcezret pedig elbocsátanak. Ezzel egyidőben a magyar katonák és tisztek amúgy is alacsony hó-