A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

IZSÉPI Edit: Diósgyőr mint végvár a vasvári békekötés utáni korszakban

198 IZSÉPI EDIT him pasának, hogy a fegyverüket és holmijukat adassa meg, mert „azok az hajdúk igaz dologban jártak" [24]. Az egri pasa már korábban megüzente, hogy a szent békességet „igenis megtartja, de mindazonáltal oly katonákat... s kóborlókat ha találtat, olyanokat, kiknél kapitányok levele nem lészen, fejeket szedeti, és az hova valóknak mongyák magokat lenni, oda küldi fejeket" [25]. A végvári kapitányok ugyanis aratásra menő, vagy egyéb hivatalos útban járó katonáiknak kísérő levelet adtak, hogy „igaz útban járnak". Az ilyeneket, végbeli szokás szerint, az ellenség se bánthatta [26]. Azonban az írástudatlan, vagy magyarul nem tudó törököknek hiába mutogattak ilyen levelet. Sokszor a törökök erőszakkal ragadtak el embereket — de inkább csak fegyvertelen falusiakat —, máskor furfangosabb módon. Horváth János diósgyőri gyalog Miskolcon török szekeresekkel ismerkedett össze s azok az ittas embert magukkal csalták Egerbe. Mikor Pap János a kiadatását kérte, Mehmed pasa azt hozta fel ürügyül, hogy „azon legeni ennek előtte is török fi volt, most is Hatvanban él az annia. . . Most Isten módot adott neki, a vitézökel bejött elébeni hitire" [27]. Valóban élhettek horvátok Hatvanban, amint rácok éltek Egerben és más török városban, azonban ezeknek ritkán kellett mohamedánná lenniök. Horváth János nem a maga jószántából ment Egerbe, ellenben a következő esztendőben onnan menekült egy horvát legény, az egri aga szolgája, Diósgyőr várába. Ura, az aga, se nyugodott bele elvesztésébe és Ibrahim pasával íratott Fap főkapitánynak: „Hogi az szent békeség meg ne sértődgiek azon legent külgie be kegyelmed az urának. Hogi ha kegyelmetek közül oli szolga be találna jönni

r mi is kiküldenők" [28]. (De ilyen ígéretben aligha hittek a diósgyőriek.) A végeken minden hír gyorsan terjedt, s még a tokaji magyar kapitány is úgy vélekedett erről az esetről, hogy nem lehet szántszándékkal keresztény lelket pogánnyá tenni. Ha a diósgyőri kapitánynak száz magyar szolgája szökött volna el, egyet sem adna ki a pasa. „Szép mentsége vagyon az pogány ebnek, hogy az nem magyar, hanem horvát fiú" [29]. Meglepő, hogy nagy nyomorukhoz képest milyen kevés végvári ment át a törökökhöz, s még azok egy része is tettét megbánva visszajött. „Itt rút, hallatlan dolog esett — jelentette felháborodva Pap János. — Egy katona elszökött más katona feleségével, Cserép várába mentek. Az katona feleségét, három gyermekét hagyta el, az asszony is egy kis fiát. Nem tudom kegyel. mes uram, oka egyéb mi lőtt törökké való lételének, hanem csak az, hogy az ördög bírta meg őket." „Karácsony napján is egy katona (Nagy Mihály) szökött be, feleségét, két gyermekét az is elhagyván. Ez felől az basának beírtam vala, hogy azt az ebet adgya ki kezemhez, mert mostan nem kellene bevenni, törökké tenni... A basátul ily válaszom lőtt, hogy nem lőhet kiadni, mert az az igaz hitet megösmerte, azért jütt be" [30]. Bizonyos hogy ezt a katonát nem a mohamedán hit vonzotta, nem is tért át. A disszidálások indítékai évszázadokkal korábban is hasonlók voltak. Nagy Mihály hamarosan belátta, hogy a pribékek sorsa még a nyomorgó végvári vitézeknél is keservesebb, mert korábban legalább becsülete volt, míg most a törökök nem bíznak benne s a magyar végváriak és íalusiak egyaránt mélyen megvetik. Ekkor mindent megtett, hogy visszakerülhessen Diósgyőrbe. Kérte Pap Jánost, küldjön neki hitlevelet, de mivel közben, hogy pribékségét