A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

VALTER Ilona: Egyházashelyek és templomok a középkori Bodrogközben

EGYHAZASHELYEK ÉS TEMPLOMOK A KÖZÉPKORI BODROGKÖZBEN múlni a nemzetiségek. Rájuk vonatkozó adataink a XII. század elejétől sokasodnak, a XIII. században már tömegessé válnak [34]. E nemzetségi monostorok templomaiban mindenütt megtalálhatjuk a kegyúri karzatot. A nemzetségi monostorok kegyúri karzata a toronypár földszintjén és emeletén, azzal szoros öszszeíüggésben bontakozik ki. A tornyok hatalmas belső pilléreken nyugszanak, melyekről a fő és mellékhajók felé egy-egy, összesen három ív indul. Az emeleten a három ív a három hajó felé rendszerint megismétlődik. A középső a kegyúr helye, onnan figyeli az istentiszteletet [35]. Ez a kegyúri karzattípus terjed ei falusi románkori templomainkban is. A nagy és gazdag családok példáját a kisebb és a központtól távolabb élő birtokosok is követték. így alakult ki az egyhajós, félköríves vagy egyenes záródású szentéllyel ellátott falusi templom, nyugati homlokzatának a földszintjén három ívvel nyíló kegyúri karzat, melynek középső része felett kis torony emelkedik. E torony nyugati falsíkja egybeesik a homlokzat síkjával, a torony tehát a hajóba ugrik. Éppoly szervesen kapcsolódik a kegyúri karzathoz, mint a kéttornyú nemzetiségi monostorok esetében [36]. Szép példája a torony és a kegyúri karzat e kapcsolatának a bodrogszentesi (Plesány) ref. templom. Kik építették az említett három kis bodrogközi templomot? A karcsai templom esetében fentebb láttuk, hogy Karcsa a johanniták birtoka volt. A templom XII. század végi, XIII. század eleji bővítése tehát a johannitákhoz köthető. A johanniták az anyagi fedezetet nyújthatták hozzá, vagyis nem azt gondoljuk, hogy johannita építőműhely építette a templomot. A templom farag ványain francia és lombard művészeti hatások keverednek. Magas művészi színvonalú, finom tagozatai, melyek hazai románkori építészetünk egyik legfontosabb képviselőjévé avatják, arra mutatnak, hogy egy olyan magyar építőműhely építette, mely a maga korának építőművészetével lépést tartott, s kőfaragást talán a királyi székhelyen, Esztergomban tanulta. Ez annál is inkább elképzelhető, mivel Karcsa ebben az időben a johanniták esztergomi házának birtokában volt. Bár egy 1282-es oklevélben azt olvashatjuk, hogy Domokos, a kereszteslovagok esztergomi házának mestere eladja a Karcsán levő részbirtokát 6 márka ezüstért a Baksa nembeli Tamás comesnek [37], mégis úgy látszik, hogy teljesen nem váltak meg Karcsától, hiszen egy 1376-ból származó oklevél úgy beszél Karcsáról, mint a hévízi keresztesek mesterének, Sándornak a birtokáról [38]. A felhévízi keresztesek pedig szoros kapcsolatban álltak az esztergomiakkal, az esztergomiak felügyelete alá tartoztak [39]. Feltehetően egy Esztergommal kapcsolatban álló építőműhely építhette tehát a karcsai templom XII. század végi, XIII. század eleji periódusát. Hogy e műhelyre milyen hatással volt a közvetlenül Franciaországból települt és akkor már meglevő Leleszi (Leles) monostor, azt most már nem tudjuk lemérni, mert a leleszi monostor legkorábbi része elpusztult a tatárjáráskor, s még egy darab faragvány sem maradt fenn a XII. századi épületből. Lehet, hogy a karcsai templom faragványainak franciás stílusa a leleszi kőfaragókkal van kapcsolatban. A bodrogszentesi (Plesány) ref. templom nyugati kapuja kőanyagban és formában is nagyon hasonlít a karcsai templom déli kapujához (lásd 4. és 6. sz. kép). Az építési idő és a hely közelsége miatt feltételezhetjük, hogy ez a templom is a karcsai építők alkotása. E templom építtetője, kegyura az, a család, mely