A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

FOGARASSY László: A III. hadtest a tokaji hídfőben és a 2. dandár anabázisa

A III. HADTEST A TOKAJI HÍDFŐBEN ÉS A 2, DANDÁR ANABAZISA 311 a pótlásként beolvasztott soproni 111/18. zászlóaljjal, ez foglalta el május 21-én Diósgyőrt és egy hónap múlva Szomolnokot [2]. Le kell szögezni, hogy a Salgótarjántól keletre a Tiszáig terjedő csehszlovák határszakasz felett is a III. hadtest gyakorolta az ellenőrzést, amelynek itt — Sátoraljaújhely kivételével —. katonai alakulat nem is állott rendelkezésre, illetve a semleges zóna szemmel tartására csak vörösőrséget vehetett igénybe. Tartalékul csak a miskolci és egri helyőrség jöhetett számításba. Ellenben az Ipoly vonal és Salgótarján védelmére Vácon működött az 1. dandárparancsnokság, amelynek alá volt rendelve a Viza őrnaszád, a Pálmay-féle IV. vadászzászlóalj, valamint a 3. és 5. gyalogezred két-két zászlóalja. Nem volt befolyással a tokaji hídfő eseményeire, de jellemző a III. hadtesttel szomszédos csehszlovák védőszakasz állapotára, hogy július 20-án, az offenzíva napján néhány polgári egyén érkezett a semleges zónából Diós jenőre, a IV. vadászzászlóalj állomáshelyére, ahol a nagyrészt Léva és Ipolyság tájékára való legénységet arra biztatták, hogy szökjenek át a semleges zónába. Azt állították, hogy ott egy amerikai ezredes vár rájuk, aki azokat, akik vissza akarnak térni lakóhelyükre, Lévára hazasegíti, azokat pedig, akik a szegedi kormány csapataihoz akarnak csatlakozni, elszállítja Pozsonyba a fehér gárdához. Tervük az volt, hogy erre a célra megnyerik az éppen szabadságon levő Pálmay Ernő századost is, majd a 3. gyalogezrednél folytatják a propagandát. Erre azonban nem volt módjuk, mert már a IV. vadászzászlóaljnál letartóztatták őket. Az esetet azzal jelentették a hadseregparancsnokságnak, hogy valószínűleg cseh provokációról van szó [31. Nyilvánvaló, hogy az agent provocateurök azért számítottak sikerre, mert a IV. vadászzászlóalj katonái a Garam-menti harcok idején nemzeti színű hadi jelvény eket követeltek. Tiszánál viszont a 2. dandár legénységében keletkezett hasonló mozgalom, de román részről minden biztatás, amellyel a Tiszán való átszökésre csábították őket, kellő visszhang nélkül maradt, illetve csak Debrecen környéki katonáknál ért el némi eredményt. A székely vörös tisztek és katonák több ízben felismertek olyan román ajkú és a román királyi hadsereghez csatlakozott tiszteket, akik annak idején velük az egykori 21. kolozsvári honvédgyalogezredben szolgáltak [41. A magyar Vörös Hadsereg iratanyagában elfekvő, megközelítően pontos román hadrend tanúsága szerint (lásd HIL TK, 52. doboz) nyilvánvaló, hogy a gödöllői főhadiszállás ismerte mind a tiszántúli, mind pedig a beszarábiai román csapatok erejét. A III. hadtest és a nemzetközi dandár csapataival szemközt a 16. hadosztály állott Hanzu tábornok parancsnoksága alatt, amelyet erdélyi románokból és szászokból alakítottak (magyarokat és székelyeket egyelőre nem soroztak be a román hadseregbe, számítva rá, hogy a románokat és szászokat túlhaladó mértékben szöknének át a Tisza bal partjára). A másik vonalban tartózkodott a 2. vadászhadosztály (Dabija tábornok) és a ruszkakrajnai demarkációs vonalon Olteanu tábornok különítménye. Ezek az alakulatok az északi hadtesthez (Mosoiu tábornokhoz) tartoztak, amelynek ereje 22 zászlóalj, 12 lovas század és 24 üteg volt. Szemben állott a tokaji csoport 22 plusz tiszafüredi csoport 4 zászlóalja, valamint a tokaji csoport 24 és tiszafüredi csoport egy ütege. Mindkét csoportnak volt egy-egy repülőszázada, páncélvona-