A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KISVÁRDAI László: Adatok a szikszói termelőszövetkezetek fejlődéséről

ADATOK A SZIKSZÓI TERMELŐSZÖVETKEZETEK FEJLŐDÉSÉRŐL tikájának következménye, melynek alapján a jómódú középparasztok egy részét szubjektív okok következtében kulákoknak minősítették. A Vörös Csillag III. típusú termelőszövetkezet az 1952. évi tagosítás után földterületben és tagságban megerősödve fejlődésnek indult és vonzó hatása a középparasztság felé is hatott. 1953-ban 8 középparaszt lépett be a termelőszövetkezetbe. Gazdasági megerősödésüket jelzi az 1953-ban épített 50 férőhelyes tehénistálló, a 100 férőhelyes sertéshizlalda és 25 db szarvasmarha törzsállomány vásárlása. Felfelé ívelő gazdasági fejlődésük azonban 1954—55-ben megtört. A helytelen mezőgazdasági politika következtében a középparasztság egy része kilépett. A közös földterület 674 kat. holdra csökkent és 28 tag lépett ki két év alatt. Ezek főleg az előző években belépett középparasztok voltak, a régi alapító szegényparaszt tagok azonban kitartottak a közös gazdálkodás mellett és 1955ben már gazdasági erejükhöz képest 10 kat. holdon halastavat létesítettek és két egyéni juhászt is megnyertek, akik 433 db juhval beléptek a termelőszövetkezetbe. A termelőszövetkezet vezetőségében is változás történt. A megalakuláskor megválasztott elnök helyett Sípos István budapesti ipari munkás lett a termelőszÖTetkezet elnöke. 1955 végén és 1956 első felében a termelőszövetkezet fejlődése felfelé ívelt, azonban az 1956-os események fejlődését megszakította. A termelőszövetkezet október végén beszüntette működését, de nem oszlott fel. A közös állatállományt a szomszédos állami gazdaság vette kezelésbe. A tagok a közös tulajdonhoz nem nyúltak hozzá, így vált lehetővé, hogy a termelőszövetkezet összes közös vagyona megmaradt és 1957 január, február hónapban a tagok megkezdhették a munkát. c) A termelőszövetkezeti mozgalom 1957-ig nem tudott kellőképpen megerősödni. A mozgalom erősödését a következő tényezők gátolták: az akkori párt- és államvezetés, a gazdasági törvények, a gazdaságpolitikai eszközök tanulmányozása és alkalmazása helyett a mezőgazdasági termelés irányítását és fejlesztését, valamint a mezőgazdasági termékek előállítási költségeinek csökkentését, elsősorban adminisztratív úton a kötelező beadással és az ezzel járó kötelező vetésterületi előírásokkal és utasításokkal, továbbá a begyűjtési árak egyszeri csökkentésével — nem pedig a termelési feltételek megjavításával — akarta elérni. Ez a gazdaságpolitika nem hozott és nem is hozhatott megfelelő eredményeket, ellenkezőleg; a parasztság — beleértve a termelőszövetkezeti parasztságot is — elvesztette termelési kedvét, a mezőgazdasági termelés megrekedt, illetve túlságosan lassan fejlődött. Legfőbb hátránya és kára mégis az volt, hogy a fiatal termelőszövetkezet a rendkívül alacsony beadási ár miatt nem tudott jövedelmezően gazdálkodni, kellőképpen megerősödni. Amikor a párt felismerte a régebbi gazdaságpolitika helytelen voltát és rendelkezéseivel korrigálta az elkövetett hibákat, eltörölte a beadást, a mezőgazdaságban bevezette az új felvásárlási árrendszert, amely növelte a termelési biztonságot; megszüntette a kötelező vetésterületi előírásokat; orvosolta a tagosításoknál korábban okozott sérelmeket; engedélyezte 5 kat. holdig a földek adásvételét és eltörölte a kötelező tűz- és jégbiztosítást. 23*