A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KISVÁRDAI László: Adatok a szikszói termelőszövetkezetek fejlődéséről

ADATOK A SZIKSZÓI TERMELŐSZÖVETKEZETEK FEJLŐDÉSÉRŐL, 351 183 kat. holdat 30 kat. holdat Szőlőt: Petus Piroskától 4 kat. holdat Nem vették igénybe és nem osztották fel a római katolikus egyház 106 kat. hold, kántori javadalom 46 kat. hold és dr. Kiss Bertalan 137 kat. hold földjét. A kiosztott földből: 102 család 350 család 9 család Az 1945-ös földosztás a községben is megszüntette a feudális nagybirtok­rendszert és 1—20 kat. hold földdel rendelkező paraszti osztályt hozott létre. A földosztással azonban nem szűnt meg a paraszti osztályon belül a rétegződés. A földhöz juttatott agrárproletár földet kapott, de nem rendelkezett vetőmag­gal, állatállománnyal és mezőgazdasági felszereléssel. A régi jómódú közép­paraszt állatainak egy része megmaradt és a szorgos mezőgazdasági munka idején egynapi igás munkáért négy-öt, sőt néha hat gyalognapszámot is köve­teltek. Súlyosbította az agrárproletár helyzetét és fokozta a két réteg közötti ellentétet, hogy az igásnapszámot a középparaszt már csak akkor vállalta mások részére, amikor saját földjén végzett a mezőgazdasági munkával. A gyalognap­számot pedig a legszorosabb munkaidőben követelte. így a szegényebb parasztok földjein a későn végzett mezőgazdasági munkák, a hiányos talaj előkészítés miatt a termés általában 3—4 q-val volt kevesebb, mint az idejében és jól elő­készített területeken. Volt olyan földhöz juttatott szegényparaszt, aki a 2 kat. hold földjét kapával művelte meg. A háború utáni nehéz gazdasági helyzet, az alacsony termésátlagok követ­keztében az újonnan földhöz juttatott szegényparaszti réteg egy része elfordult a földtől és a rohamosan fejlődő miskolci és diósgyőri ipari üzemekben helyez­kedett el. E rétegből fejlődött ki a bejáró kétlaki munkások népes csoportja. Míg a háború előtt mindössze 73 bejáró dolgozó volt, 1947-ben 540, 1955­ben és 1962-ben pedig 1800-ra emelkedett a bejáró dolgozók száma. A bejáró dolgozók között két réteget különböztethetünk meg. Az egyik réteg a régi ipari munkásságból fejlődött tovább és nem rendelkezett földterülettel. A másik az 1945-ös földosztás alkalmával az agrárproletárokkal és cselédekkel együtt egy hold földhöz jutott, de mivel a föld nem biztosította a megélhetési lehetőséget, kétlaki munkásként élte és éli ma is életét. A földhöz juttatott szegényparaszti réteg másik része pedig megmaradt a föld mellett és megélhetésének biztosítá­sára napszámos munkát végzett a jómódú közép- és kulákbirtokosok föld­jein, szőlőiben. A hatalom kérdése még nem dőlt el ebben az időben. A kulák és jómódú paraszt főleg a Kisgazdapártba tömörült, a paraszti birtokrendszer megmere­Szikszó nagyközségtől Meczner Jenőtől 1— 2 kat. hold 3— 5 kat. hold 8—15 kat. hold földet kapott.

Next

/
Thumbnails
Contents