A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KISVÁRDAI László: Adatok a szikszói termelőszövetkezetek fejlődéséről

ADATOK A SZIKSZÓI TERMELŐSZÖVETKEZETEK FEJLŐDÉSÉRŐL I. A község történelmi múltja Szikszó község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, a Hernád folyótól nyugatra fekszik. Ősrégi település, már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Bizonyíték erre a múlt század folyamán az építkezéseknél talált és az 1961—62-ben a vízmű építése során előkerült római kori cserépedények, melyek a kultúrház helytörténeti múzeumában találhatók. A község a középkorban is jelentős település volt, amit kedvező fekvésé­nek köszönhet. Itt találkozik a Vadász-patak völgye a Hernád-völgyével és a községen keresztül vezet a Hernád-völgyében futó nagy forgalmú kereskedelmi út, amely az ország központi területeit kötötte össze a Felvidékkel és az északi országokkal. így Szikszó a középkorban a Hernád-völgyének, a Szárazvölgynek és a Cserehátnak gazdasági, kulturális kereskedelmi középpontja. Az első népszámlálás adatai szerint, 1880-ban 3586 lakosa volt. A település gazdasági élete szoros kapcsolatban állott a természeti viszonyokkal (dombor­zat, talaj, éghajlat stb.). A szélvédett napsütötte lejtők kedveznek a szőlőművelésnek. A községet, többször pusztították árvizek és tűzvészek. 1833-ban 200 lakóház és pince, 1852-ben 472 ház és 2 templom égett le. Újjászületését a jól jövedelmező szőlőművelésnek köszönhette, amely a XVIII. század első felében volt a legfejlettebb. A pozsonyi kamara 1737-ben kelt iratá­ban a következőket olvashatjuk: „Általános tapasztalat, hogy a szikszói borokat, jóság tekintetében alig lehet megkülönböztetni a hegyaljaiaktól" [1], A talaj minőségére 1851-ben Fényes Elek: Geográfia c. könyvében ezt írta: „ ... Határa elsőosztálybeli és igen szép búzát terem; rétjei kövérek; bora sok, s jóságra nézve a hegyaljaival vetélkedik .. . Van számos mes­terembere, nevezetes, népes vásárokat tart. .." [2]. A község története népünk harcával azonos. Pusztították a törökök, néme­tek és kivette részét a szabadságért, a haladásért vívott küzdelemből. A község lakói küzdöttek Dózsa oldalán és sokan részt vettek a Rákóczi-féle szabadság-

Next

/
Thumbnails
Contents