A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BERÁNNÉ NEMES Éva: A diósgyőri vasgyár megmentése 1944-ben

326 BERÁNNÉ, NEMES ÉVA A korabeli hírforrások, jelentések arról adnak számot, hogy az ország keleti részének hadműveleti területté nyilvánítása után, miközben minden rendelkezésre álló eszközzel folyt az ország kirablása és pusztítása, a Diósgyőri Vasgyár munkássága az intézkedések kijátszásával, az ellenállás lassú, szívós szervezésével keresztülhúzta a német és magyar hadvezetőség számításait. A londoni Reuter-iroda katonai hírmagyarázója — nyilván a gyárőrségre utalva — azt írta, hogy ,,a magyarok felfegyverezték a munkásokat abban a reményben, hogy partizántevékenységet fejtenek ki az oroszok ellen. Ezzel szemben azonban a felfegyverzett munkások utat törtek az előnyomuló Vörös Hadsereg számára" [11]. Megjegyezte még, hogy „a németeket gondolkodóba ejthetik ezek az események". M. Malahov ezredes, szovjet hadtörténész szovjet levéltári forrásra hivatkozva írta le, hogy a gyári munkásság megakadályozta a németeket abban, hogy elszállítsák a felszerelést [12]. A TASZSZ jelentésében a következő olvasható Miskolc felszabadításával kapcsolatban: „A németek makacsul védelmezték a magyar hadiipar e nagy központját. A városban levő gyárak magyar, cseh és szlovák nemzetiségű munkásainak nagy része átpártolt a Vörös Hadsereghez" [13]. Ellenséges hírforrás is ad segítséget a mérlegeléshez. Hans Friessner, akkori német hadseregparancsnok:: „Elárult csaták. A német véderő tragédiája Romániában és Magyarországon" című könyvében a következőket írja: „20 000 munkás kelt fel ellenünk, miközben a harc a kapuk előtt tombolt... A civil lakosság felfegyverzett hordái az ellenséget támogatták . .. Fenyegető magatartást tanúsítottak a német katonasággal szemben. Az iparvidéket nyilván sértetlenül akarták kiszolgáltatni a szovjeteknek ..." [14]. A korabeli hírforrások ezúttal nem bírnak elsőrendű forrásértékkel. Jogos a feltevés, hogy a hírügynökségek nem rendelkeztek pontos adatokkal, csupán a közvetlen benyomásokról adtak számot. A szovjet forrás — amelyre M. Malahov hivatkozik — dokumentálja az akció elismerését, tényének tudomásulvételét a Vörös Hadsereg részéről az eseményekkel csaknem egyidőben, a gyármentési akció nagyságrendjének megállapításához fontos számunkra. Friessner leírásának adatai — egybevetve más forrásokkal — túlzottnak tűnnek. Néhány száz ember vett részt a gyár megmentéséért folyó akcióban és a mozgalom a felkelésnek csak a küszöbéig jutott el. Friessner leírása mégis lényeges, mert ábrázolja a hatást, amit a német hadseregben kiváltott. A németek Magyarországon visszavonulás közben először itt találták szembe magukat tömeges ellenállással. A szerző nyilvánvalóan e túlzás segítségével akarta érzékletesebben ábrázolni, mennyire nehéz helyzetbe került a hadsereg, amiért e területet feladni kényszerült. Hadtörténeti leírásokból ismerjük, hogy a német tisztek a külső és belső bekerítés kettős veszélyétől tartottak [15]. Féltek attól, hogy amennyiben a borsodi iparvidék minden áron való tartására kapnak parancsot, külső — a szovjet csapatok — és belső — a magyar partizánok — támadása egyidejűleg bontakozik ki. Igaz, hogy ilyen helyzet nem állt elő, de az, hogy ennek lehetőségével a német hadvezetőségnek számolnia kellett, nem lebecsülhető mértékben befolyásolta az események menetét. A szovjet hadműveleti tervekben Miskolc és Diósgyőr felszabadítása a Budapestért folyó hadműveletek része volt. A szovjet csapatok, nem utolsósorban utánpótlási meggondolásokból, el akarták kerülni a sűrűn lakott és-