A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

LAJOS Árpád: Módszeres szempontok a népi gyermekjátékok rendszerezéséhez

MÓDSZERES SZEMPONTOK A NÉPI GYERMEKJÁTÉKOK RENDSZEREZÉSÉHEZ J^g térbe lép a hasonlatok, metaforák kedvelése. A szavak ritmusának, csengésének lényeges szerepe van. A ritmusos és rímelő beszéd bűvös erő, a gyermeknek biztonságérzetet ad. Külön bűvös szerepe van az értelem nélküli, de ütemes, rímes beszédnek bizonyos játékmegosztó, sorsoló mozzanatokban. A zenei hangkészség fejletlen, nehezen éri el az oktáv hangterjedelmet, de már megfigyelhető a dallamalkotás egyik ősi vonása: a dinamikus és melodikus séma erős kapcsolása, a hangsúlyozás erős zeneisége (éneklőén beszélő gyermek). Gyermekeink jellegzetes hangsora a dúr hexakord erősebb hangsúlyozásakor a felső terc (so'-mi, s'o-fa-mi), enyhébb hangsúlyozás esetén az alsó terc (mi-do, mi-re-do, mi-mi-re-re-do-mi-do) kedvelésével, lehangolt állapotban a siratódallamokra emlékeztető hangvezetés (do-ti-la-so,). A dallamszerkesztésben jellegzetes az ütempárok használata. Az alkotó kor zsendülésében jellemző a gyermek játékára a környezetbe való beilleszkedés a természeti és felnőtt környezet hatásainak felhasználásával, s ugyanakkor a gyermeki környezet ösztönös formálása. A gyermek nemcsak érdeklődik a közvetlen természeti jelenségek után, s nemcsak ismerkedik a növény- és állatvilággal, hanem mindezekre vissza is hat, sőt, hatáskörébe igyekszik vonni, vagy el akarja taszítani őket (ehető vagy játékkészítésre alkalmas növényt gyűjt, kis állatokra, főként rovarokra vadászgat, hívogatja, csalogatja őket, hívogatja a napot, esőt, riasztgatja a ragadozó madarakat, munkára fogja be az elfogott rovarokat, csúfolja a nemtetsző állatokat). Megfigyeli a fizikai jelenségeket, s ezeket játékszereiben elő is idézi. Játékvilágának alakulásában döntő szerepe van a felnőtt környezetnek. Gyermekjátékaink zömében olyan elemek mutathatók ki, melyek a felnőtt népi környezet életmódjának, szokásainak vetületei (pásztorkodás, földművelés, földrajzi vonatkozások, történeti emlékek, ősi szertartások, jogszokások, népművészet nyomai). A gyermek mindazt, amit a felnőttől elles, játékszeres és társas játékaiba bele tudja illeszteni. Ugyancsak a 6—12 éves kor az, melyben megfigyelhető a gyermek társas életének szövődése. A gyermek társas élete kiépítésének megvannak a formái, stílusai. A társas élet alakulása nehézségekkel, feladatokkal járó bonyolult folyamat, gyakran súlyos és drámai pillanatokkal. Az elkövetkezendő társadalmi életre való felkészülés már a gyermekkor társas szokásaiban döntő fordulatot jelent. Az erős, egészséges gyermekben megvan a közeledés kezdeményező, bátor mozdulata, s már benne lappang az erősek iránti tisztelet, ugyanakkor nyiladozik a hajlam az érdekszövetkezésre. A másik gyermekben azt keresi, mije van annak, mit tud kapni tőle, de benne van a méltányosság ösztöne is: a kapott javakért ő is hajlandó adni a magáéból, hajlandó megszolgálni a kapott értéket, vagy ha kell, egy kis szenvedést kínálni érte. A szövetkezés első komoly jele, melynek formát, stílust is ad a gyermek, bizonyos értékek csereberélése, ami kölcsönös ajándékozást jelent, kötelezettséggel. Az elcserélt javakat visszakérni nem szabad. Az értékszerzés egy másik módja: fájdalom kiállása (ütés, csípés). Erősen működik a gyermek erkölcsi érzéke a nyerő játékokban. Az nyerjen, aki ügyesebb. Aki szerencsével nyer, az kol-