A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

DÉTSHY Mihály: A sárospataki vár pusztulása 1702-3-ban

A SÁROSPATAKI VÁR PUSZTULÁSA 103 Robbanás nyomait a torony leomlott DK-i sarkának falcsonkjai sem mutatják. A torony sarka a negyedik és ötödik szinten hiányzik. A keleti homlokzat déli végén mintegy 8 m, a déli homlokzat keleti végén pedig 4 ni hosszan omlott le a homlokfal. Az omlás lefelé kúposán keskenyedik és a második szint alatt a torony sarka épen megvan. Jól megfigyelhető, hogy az omlás mindkét oldalon és szinten egy-egy nyílás, ablak, illetve lőrés kávájától indul. A torony negyedik szintjén a délkeleti sarkon az úgynevezett „bokályos-ház" helyezkedett el, amely nevét a falait borító török falicsempékről, bokály okról kapta. 1701-ben ez a helyiség az akkor összeírt inventárium szerint már elhagyatott, a csempeburkolat sincs meg, három ablaka üvegezetten [18]. A falcsonkokból lemérhetően a külső falak mindössze 85 cm vastagok voltak, és ezek közül a keletit két, a délit egy ablak törte át. Ezek az aránylag gyenge falak, amelyek a helyiség fiókos teknőboltozatának oldalnyomását is felvették, hordták az ötödik szint 3,00 m vastag körítő falának megfelelő szakaszát, a DK-i saroktornyocskát és a tető itteni részét. A negyedik szintnek a bokályos-házzal szomszédos két keleti szobájában a vékony keleti falat az ötödik szint ráépítésekor belülről 85 cm vastag kőfalréteggel erősítették meg [19]. E falvastagítás nyomait a bokályos-ház falcsonkjainál nem találjuk meg, talán a falicsempe burkolat megóvása érdekében nem készítették ezen a szakaszon. A rendkívül gyenge negyedik szinti falak láttán, amelyeket még az ablaknyílások is gyengítettek, bátran feltételezhetjük, hogy az omlás robbantás nélkül következett be. A tetőzetnek az 1703. évi konskripcióban említett lerombolásakor a szétcsúszó gerendák is elegendő lökést adhattak a falnak, hogy a sarok leomoljon. Kevésbé valószínű, hogy az omlást villámcsapás okozta, ahogy az 1750 körüli urbárium szerzője állítja, hiszen ilyen eseményről a korabeli feljegyzések is megemlékeznének. A külső várfalöv és bástyáinak pusztulása nem volt teljes. Erről a falmaradványok még ma is tanúskodnak, bár a lakosság 250 éven át kőbányának használta a romokat. Csaknem teljesen lerombolhatták a külső vár nyugati oldalán és délnyugati sarkán állott négy bástyát. A déli oldal középső szegletén állott, az inventáriumokban szereplő Vörös bástyával azonosítható bástya két oldalát döntötték le. Elpusztulhatott az északkeleti XVI. sz.-i sarokbástya, míg az ezt körülölelő XVII. sz.-i fülesbástya falai házaktól takarva ma is magasan fennállnak. Fennmaradt az északnyugati sarokbástya alsó része is, kiterjedt kazamatákkal belsejében. A várfalaknak és a Vöröstorony körüli olaszbástya, a Párkány falainak csak a felső, a várterület szintjén felülemelkedő részét rombolták le, míg az alsó részét, amely a várárok felől a mintegy 7—8 m-rel magasabb szintű várfennsík támfalául szolgált, meghagyták. Viszonylag épségben maradt a Bodrog felőli keleti várfal a Vízi kapuval, amely felett még az eredeti falkorona egy szakasza is áll. Robbantás nyomait észlelhettük a délnyugati kazamatás várfalnál, ahol az alsó szinten két lőrés között a kb 4 m vastag fal teljesen elpusztult, a szomszédos lőrésköz pillére pedig elfordult. Robbanás dönthette le a felső szinten a külső, 3 m vastag falréteget. Tervszerű rombolásról tanúskodott az alsó kazamata folyosó boltozatának kibontott záradéka is. A külső vár erődítéseinek állapotáról a robbantás után mintegy harminc