A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

EGRI Béláné: Miskolc város iparának fejlődése a felszabadulás után

378 EGRI BELÁNE 763 fővel emelkedett, ezzel szemben az 1949. évet követő 5 év alatt több, mint 14 000 fővel növekedett az ipari munkáslétszám a városban. Az ipar fejlesztése nem volt tervszerű, csak a tőkések profitjának növelését szolgálta, a legtöbb vállalat célja, az időszakok konjunkturális adottságai alapján a jövedelemszerzés volt. Móricz Zsigmond a „Nyugat" c. lapban 1930. december 1-én az akkori viszonyokkal kapcsolatban az alábbi megállapítást tette: „Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város. E pillanatban el van hanyagolva. Az állam nem favorizálja. — Ami ipari lehetőségünk van, az mind itt van, adva vannak a természeti kellékek a nagyipar, a nehézipar számára. — Akkora vitalitás van ebben a városban, hogyha a legcsekélyebb lehetőség nyílik meg számára, óriási energiák fognak munkába lépni." A nagy író fenti megállapításával a jövőt álmodta meg. Nem egészen másfél évtized múlva, még a nap is csaknem egyezik a cikk megjelenési dátumával, megnyílt a lehetőség, hogy az óriási energiáik munkába álljanak. Az 1944. december 4-i felszabadulás új korszakot nyitott Miskolc iparának történetében és Miskolc egész fejlődésében. A második világháború óriási méretű pusztítása ellenére az ipari élet hamarosan megélénkült és soha nem látott fejlődésnek indult. Pedig a termelés beindulásának kezdetben alig volt más rendelkezésre álló tényezője, mint a szilárd akaraterő: rendbehozni a háború által okozott pusztítást, megindítani a termelést. A hatalomra került munkásosztály hamarosan felismerte a társadalmi termelőerők államosításának szükségességét. Miskolcon az országoshoz hasonlóan a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele már 1945. évben megkezdődött a szénbányák államosításával és 1949. év végén fejeződött be. A felszabadulás siralmas állapotban találta a bányák nagyrészét, a háborús rablógazdálkodás és a háborús pusztítás igen nagy károkat okozott. Országos viszonylatban 65 millió pengőt tett ki a kár 1938-as értékben számolva. Bár a borsodi, a miskolci bányákban a felszabadulás után hősies erőfeszítéssel hamar megindult a termelés, ezt több tényező nagymértékben akadályozta. Általános volt az üzemanyaghiány, nem volt bányafa, robbanóanyag, karbid, kenőolaj, jelentős volt a munkaerőhiány, különösen vájárokból volt kevés. A bányatulajdonosoknak nem állt érdekükben a termelés emelése. Megszűntek az óriás nyereséget biztosító hadiszállítások, megszűnt a bányászok teljes kiszolgáltatottsága. A kormány által megállapított munkabérek és szénárak következtében a szénbányászat nem volt többé a korlátlan tőkés kizsákmányolás területe. Ezért a bányatulajdonosok mit sem törődtek a termeléssel, a bányászok ellátásával. Előfordult, hogy a bányászoknak kiutalt ruhaneműt nem adták ki. Például a Borsodi Szénbányák Rt-nél 200 munkás részére kiutalt ruhaneműt hetekig visszatartották. Ezen a helyzeten csak a bányák államosításával lehetett segíteni.