A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

368 NYIKOLAJ JANCSENKOV (NOVOSZIBIKSZK) Néhány nappal később a csoport többi magyar tagjai fölött hadbíróság ítélkezett. Báli Ferencet és Molnár Istvánt életfogytiglani börtönre, Kiss Ben­jámint, Bráz Lajost, Szoták Mihályt és Csizmadia Gyulát golyó általi halál­ra ítélték. A halálos ítéletet 1944. november 4-én hajtották végre. így fejeződött be Szőnyi Márton csoportjának magyarországi tevékeny­sége. Akik életben maradtak, magukat nem kímélve álltak bosszút az ellen­ségen Szőnyi Mártonért. Ösz Szabó Jánosért, Grigorij Novotnijért és a töb­biekért. Epilógus A magyarországi Bükk-h egységben a csendes kis hangonyi tó partján egyszerű emlékmű áll, melyet 1964 augusztusában emeltek a Szőnyi Márton vezette partizáncsoport emlékére. Az emlékmű felavatása alkalmából Nógrádi Sándor, az egykori híres par­tizánparancsnok többek között ezeket mondotta: „Szőnyi csoportja tragikus körülmények között elbukott, harcait mégis a magyar partizánmozgalom kiemelkedő láncszemeként kell számontartanunk. A csoport tagjai vérük hullásával erősítették meg a magyar—szovjet barát­ságot." Az emlékmű-avató ünnepségen megjelent Szőnyi Márton édesanyja és öccse, ösz Szabó János szülei és a Szőnyi-csoport többi tagjának rokonai és barátai. Grigorij Novotnij apja. Alekszej Francevics Novotnij a Bjelorusz Szovjet Szocialista Köztársaság gomeli területéről személyesen nem tudott megjelenni az ünnepségen, hanem meleg hangú levelet küldött magyar elv­társainak, íme a levél egy részlete: „Én már 78 éves öregember vagyok. Egészségi állapotom rossz. Már a járás is nehezemre esik, hát még az oly messzi távolságra való utazás, de testben és lélekben örökké önökkel vagyok, drága magyar elvtársak. Tu­dom, hogy fiam és népeink sok ezer lányának és fiának vére nem hullott hiába ..." Az emlékmű közelében a temetőben nyugszanak Grigorij Novotnij szov­jet főhadnagy és ösz Szabó János jugoszláv kommunista harcos földi ma­radványai. A két díszsírhelyet kőoszlop jelöli. Szőnyi Márton holttestét 1956-ban a kissikátori temetőből a budapesti Kerepesi temetőben lévő Munkásmozgalmi Panteonba vitték át. A Magyar Népköztársaság nemzeti hősének nevét egy ózdi kohászbrigád, a kissikátori termelőszövetkezet, egy miskolci iskola és egy budapesti úttörőcsapat viseli. * 1945 márciusában a szovjet csapatok elfoglalták Sopront. Báli Ferencet és Molnár Istvánt ekkor szabadították ki a börtönből. Báli Ferenc jelenleg Miskolcon él, a Magyar Néphadsereg alezredese, a városi helyőrség komen­dánsa. Miskolctól nem messze Salgótarjánban lakik és dolgozik Molnár Ist*­ván, a Szőnyi-csoport második életben maradt magyar tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents