A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

366 NYIKOLAJ JANCSENKOV (NOVOSZIBIRSZK) JElőkészítette a gránátot és pisztolyát. Minden idegszálával figyelt. Amint a nesszezők közelebb értek, tisztán megértette beszédüket, majd ráismert övéi ismerős, kedves hangjára. Rátaláltak tehát. — Zenyka! — kiáltott fel örömében Zsiljajev. A határt a legnagyobb körültekintéssel közelítették meg. Zsákjaikban csak a legszükségesebbeket hagyták, töltény- és gránátkészletüket is minimumra csökkentették. Az elromlott rádiót és a fölösleges töltényeket elásták. Mindezt nemcsak azért tették, hogy akadálytalanul lépjék át a határt, hanem azért is, mert vinniök kellett a súlyos beteg Mihail Szemenjuhot. Zsiljajev feltört kezéből és lábából szivárgott a vér. Így érték el a határt és léptek Szlovákia földjére 1944 szeptember elején. Tragédia a hangonyi tó partján Ekkor, talán épp ugyanazon a napon és órában, 1944. szeptember 2-án Hangony községben egy nyitott teherautó fordult le a műútról és, maga mögött hagyva a földút hepefhupáit, megállt a temető közelében. — Ledobni! — hangzott a parancs. Tompa zuhanás hallatszott, a földön pedig szokatlan pózban egy mozdulatlan test merevedett meg. — Be kellene takarni legalább — szólalt meg bátortalanul egy katona. — Elég az érzelgősségből! Nem gondolod, hogy még kommunistával cimborálunk . . . Már itt se vagyunk!... Amikor már a motorzaj már nem hallatszott, Hangony egyik szélső házából kijött egy idős asszony. Horváth Lászlónénak hívták. Nem több, mint egy órával ezelőtt a menyével együtt gallyat szedtek az erdőben s ott egy ismeretlen, éhes, elcsigázott férfival találkoztak. Hívták, hogy jöjjön hozzájuk, ők majd táplálják, elrejtik és meggyógyítják. És most itt volt az autó különös terhével. Horváthné óvatosan kilépett a kiskapun, átvágott a gazzal benőtt üres telken és rosszat sejtve sietett a temető felé. Ezen a helyen állt a teherautó. — Jaj!... — kiáltott fel ijedten az asszony és térdre hullva hajlott a halott fölé. — Ő az, ő az — suttogták kiszáradt ajkai. — Nem jött, most itt van. Rábukkantak a bitangok ...! Horváthné keserves jajveszékelés közepette rohant haza és hívta menyét, mert férfiember nem volt otthon. — Eltemetjük — határozta el magát — Ez embertelenség, barbárság. Hisz az ilyen ember... ösz Szabó János volt a temető új eltem eteti en lakója. Amikor a csoportot két részre osztották és felvették a harcot, Ösz Szabó János, Szőnyi Márton, Grigorij Novotnij és Vlagyimir Zsiljajev szerencsésen elrejtőztek üldözőik elől, de nem hosszú időre. Egymás után rendezték a csendőrök a hajtóvadászatokat. Egy ilyen hajtóvadászat során tűnt el Vlagyimir Zsiljajev, mintha föld nyelte volna el. A következő napon Szőnyi Mártonról és Grigorij Novotnijtól elszakadva ösz Szabó János maradt magára. Mintegy négy napon át barangolt az erdőben; egyedüli tápláléka a földi