A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

FOGARASSY László: Adatok a magyarországi román hadszíntér történetéhez

ADATOK A MAGYARORSZÁGI ROMÁN HADSZÍNTÉR TÖRTÉNETÉHEZ 345 akció végrehajtása nem okozott volna különösebb nehézségeket. [30] (Pozsonyt akkoriban csak két zászlóalj és egy üteg védte.) Június 20-án a csongrádi védőszakaszon — nyilván a 2. hadosztály elszállításának leleplezésére — sikeres vállalkozás történt a Tiszán át. Ugyanakkor kirobbant a Duna-menti ellenforradalom, amelynek során az egész kalocsai járás a fehér gárda kezébe került. Ennek leverésére a budapesti IV. hadtest csapataiból rögtönözték a Szamuelly-csoportot, amely a hadműveletek tartama alatt az I. hadtestparancsnokságnak volt alárendelve. A csongrádi akció következménye egyébként az volt, hogy a románok az ottani Tiszahíd szentesi oldalát felrobbantották. [30 a] Június 24-én, tehát éppen azon a napon, amikor az északi fronton megszűntek a harcok, az egész Tisza vonalon helyi csatározások folytak, amelyek során Szolnok és Alpár között román járőröket vertek vissza, 25-én pedig Tiszakürt ellen sikeres magyar vállalkozás történt. Június 26-án Szolnoknál a román járőrök átkelése meghiúsult, a Szentestől nyugatra Szentistvánnál álló fahíd még álló részeit a románok felgyújtották. Június 27-én a hadműveleti napló ellenséges gyalogsági és gépfegyvertüzelést regisztrál a román (és jugoszláv) arcvonalon. Böhm főparancsnok június 29-én értesítette Pellé tábornokot, hogy a forradalmi kormányzótanács döntése értelmében másnap megkezdi a Csehszlovákiának ítélt területek kiürítését. Ennek megtörténte után kellett volna megkezdődnie a Magyarországnak meghagyott és a románok által megszállva tartott Tiszán-túli terület kiürítésének. A párizsi L'Humanité azonban, a román sajtóiroda jelentésére hivatkozva, már június 30-án közölte, hogy Románia nem ismeri el a magyar tanácskormányt és amíg ez fennáll, csapatait a megszállt magyar területekről nem vonja vissza. [31] Látnivaló tehát, hogy a magyar tanácskormány súlyos hibát követett el, hogy az északi területeket nem tartotta vissza kézizálogként és ennek fejében nem csikarta ki a békekonferenciára való meghívást. Kiköthette volna magának, hogy a románok egyidejűleg és ne utólag ürítsék ki Tiszántúlt. Kun Béla utólag maga is elismerte, hogy súlyos diplomáciai hibát követett el. Böhm június 24 táján fel is ajánlotta lemondását azzal, hogy vegye át a főparancsnokságot Landler Jenő, aki bízik a további hadműveletek eredményességében. Ehelyett rábeszélték, hogy lemondását vonja vissza. [32] Néhai Kerekes József vezérezredes véleménye szerint a helyzet június 30-án még nem volt kilátástalan: az északi fronton mind az V., mind pedig a III. hadtest támadásra (és nem védekezésre) készült, a tiszai front védelmére pedig el lehetett volna szállítani a vasashadosztályt és a Kis-Alföldről kivont 4. hadosztályt is. [33] Július 1-én élénk diplomáciai tevékenység folyt: Kun Béla két jegyzéket is küldött Clemenceaunak, szemrehányást téve, hogy a románok még mindig nem kezdték meg Tiszántúl kiürítését, valamint azt, hogy Tiszalúcnál átkelő román csapatokat kellett visszaverni. Böhm hadseregparancsnok is sürgette a román hadsereg nagyszebeni főhadiszállásának és Pellé tábornoknak, a csehszlovák haderő vezérkari főnökének küldött jegyzékeiben Tiszántúl kiürítését. Stefán Ágoston ruszin népbiztos is küldött tiltakozó jegyzéket Clemenceaunak Ruszka-Krajna átcsatolása miatt. Foganatja ezeknek a jegyzékeknek természetesen nem volt. A Magyar Tanács-