A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

BODGÁL Ferenc: A mádi kovács-kerékgyártó céh

A MÁDI KOVÁCS-KERÉKGYÁRTÓ CÉH 291 .- 1843. január 6-i gyűlésben előadják: „A Ns Czéh több tagjai által fel fedeztetvén, miszerint ez előtt mintegy két évekkel Városunkba beköltözött s állandóan meg telepedett Szabó János Kerékgyártó a nélkül, hogy magát a Ns Czéhnek jelentette volna, mesterségét gyakorolja, sőt még inast is tart." Elhatározták, hogy a legközelebbi gyűlésbe hívják be, mert az nem engedhető meg, hogy a céhen kívül lévő „Kontár névvel bélyegzett gyártó tanuló inast annak tulajdon kárára tarthasson." Az 1844. január 7-i gyűlésben a fentebb említett Szabó János kerékgyártó ,,a kontárságról le mondani" elhatározta magát, a céhbe úgy állhat be, ha a szükséges összegeket megfizeti és „egy úgy nevezett Najditsány Kotsi remekül való elkészítését" elvégzi. Az 1846. január 18-i gyűlésben tárgyalták Gombár István mester ügyét, akinek ,,a ki tűzött remekét némely ahoz alkalmatos szerszám hiánya miatt tellyesíteni lehetetlen vala." Arra kötelezik, hogy remekét szent Mihály napig okvetlenül elkészítse, mert egyébként büntetést kap. A következő év január 10-én tárgyalják ismét Gombár István ügyét, aki sem az artikulusoknak, sem a maga Ígéretének eleget nem tett s ezért a „czéh kegyeit úgy mint más mester urak nem érezheti. Amelly eset ítélet képen oly modorral jegyzőkönyvünkbe is iktattatott: hogy ezután míg kötelességét a remek bemutatásával nem eszközölne, addig se Legényt vagy Inast fogadni sem Inast szegődtetni szabadságában nem lészen. Ezeken kívül egyéb áron a Társaság rendes Tagjának neveztetik." A mesterek létszámára aránylag kevés adatunk van. 1835-ben a következő mesterek vannak a céhben: 1. Szilágyi István 7. Lántz György 2. Rácz György 8. Horváth József 3. Janitsek László 9. Janka György 4. Kasalya Ignátz 10. Petrovics János 5. Kuzma György 11. Szilágyi Mihály 6. Révész József 12. Szokolyi János A céhbe — mint említettem — beletartoznak a vidéken élő, dolgozó landmeiszterek is. Ilyen mesterek vannak Szerencsen, Szentpéteren, Bekecsen, Sajóhídvégen, Hernádnémetiben, Tokajban, Bájon, Iiszkán, stb. A helybeli mesterek többnyire a korábbi mesterek leszármazottai s számuk lényegesen nem változik. A céhbe nem jutó legények nagyrésze másutt kénytelen megélhetését keresni, s csak igen kis részük válhat ebben az időben már mesterré. Mád történetére vonatkozóan nem készült megfelelő összefoglalás, így a mesterek társadalmi helyzetére, vagyoni viszonyaira, munkájukra vonatkozóan nem rendelkezünk elég adattal. A század közepén a mesterek megélhetése is nehezebbé válik, a mesterek panaszkodnak, hogy a gazdák nagy része nem fizeti meg a munkadíjat, hanem inkább máshoz mennek dolgoztatni. Az 1853. május 8-i gyűlésben elhatározták, hogy addig nem lehet gazdáknak dolgozni, míg ki nem tudódik, hogy előző tartozását rendezte e már. Ugyanekkor „Városunk kebelében egy némely kontárkodó czigány felsőbbrendű munkát vivén véghez melly az kovács mű ipar ágba a mester urak19*