A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

VALTER Ilona: A bélapátfalvi monostor feltárási munkálatai 1964-ben

A BÉLAPÁTFALVI MONOSTOR FELTÁRÁSI MUNKÁLATAI 1964-BEN 215 mert ott van a monostor DNy-i sarkára ráépült cementgyári vízitároló medence kivezető csöve, s azt az árkunkkal megbolygattuk volna. Szép leletanyag került innen elő, így korai típusú — XV. század eleji — kályhaszemtöredékek (17. sz. kép 1, 2, 4.) és egy ép ásópapucs (18. sz. kép). Ez az árok a conversusi szárnyat vágja át, így teljesen érthető, hogy innen ásópapucs került elő. Egy egyszerű tagozású oszloptalpazatot is kiszedtünk ebből az árokból (16. sz. kép, 5.). Ez is az egyszerűbben épített, alig díszített conversusi szárnyra utal. A templom nyugati oldala előtt előcsarnok állhatott. Ezt már Gergelyffy András is feltételezte a templomról írott monográfiájában. Véleménye szerint erre utal a nyugati homlokzaton levő két falisáv pillérszerű kiképzése, melyek az előcsarnok boltozatának hordozására voltak hivatottak [9]. A templom nyugati oldala előtti füves térséget figyelmesen megvizsgálva, kivehetők voltak az előcsarnok falainak nyomai. A falak tetején gyéren nőtt a fű. Az itt nyitott kutatóárokban meg is találtuk az előcsarnok alapfalait. Ezek négyszögalakú teret foglaltak magukba, a sarkokon pillérekkel, melyek a boltozatot tartották (10. sz. kép). A pillérek közül csak az ÉNy-inak az alapfalai kerültek elő épségben (19. sz. kép), a DNy-inak csak a helye volt meg, köveit kiszedték. Az előcsarnok nem takarta az egész nyugati homlokzatot. Északi fala a főbejárat melletti északi pillér vonalában indul, a déli fala a templom DNy-i sarkához közel lehetett, a conversusi bejárat mellett. Ezt azonban a vízmosás, a későbbi feltöltés tönkretette. Elcsúszott, szétesett köveit megtaláltuk az előcsarnok nyugati fala mentén nyitott IV. sz, kutatóárok déli végében (10. sz. kép). Az ÉNy-i pillér mellől szép faragott kövek kerültek elő (20. sz. kép, 1, 2, 3.). Ezek palmettás, levéldíszes és bimbós töredékek, melyek formájukban, de anyagukban is hasonlók a főbejárat bélletének oszlopfőihez. Innen került elő egy fűrészfogas párkány töredéke is (20. sz. kép, 4.). Mindezek azt mutatják, hogy az előcsarnok a templom első építési periódusában készült, tehát a tatárjárást megelőző években. Több kisebb nagyobb faragott követ találtunk még itt (20. sz. kép, 5.), valamint egy Árpád-kori cserépbográcstöredéket, ez utóbbit bolygatott felszíni rétegben. A IV. sz. kutatóárokban több sírt tártunk fel. Ezek nagy része későközépkori, XVI—

XVII. századi volt. Az egyik sírból egy I. Ferdinánd érem került elő, 1558-as évszámmal. Egy gyermek és egy női sírt is feltártunk, s ez arra mutat, hogy a monostor elnéptelenedése után — vagyis a XVI. század harmincas éveitől kezdve [10] — a templom környékét a falu lakói temetkezési helyül használták. Az ásatás eredményeit a következőkben foglalhatjuk össze: az 1964-es rövidebb, mintegy egy hónapig tartó ásatás tájékozódó jellegű volt. Célja annak a megállapítása volt, hogy milyen volt a templomhoz csatlakozó monostor, és mi maradt meg belőle. Az ásatás tisztázta, hogy a templom déli oldalához csatlakozó monostor alapfalai átlagban 1—1,50 m-es feltöltés alatt megvannak, még azon a részen is, ahol a kőedénygyár állott. Tisztázta az ásatás a monostor északi, keleti, déli és részben a nyugati kiterjedését, a káptalanterem, a kerengő, és a monostor más részeinek járószintjét. Megállapítható, hogy a kerengőudvar nem szabályos négyzet alakú volt, hanem téglalap alakú (ÉD-i hossza 17 m, KNy-i hossza 21 m). A kerengőudvar