A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

BANNER János: A bükki-kultúra névadója — Bella Lajos

A BÜKKI KULTÜRA NÉVADÓJA: BELLA LAJOS 15 a külföldön megjelent nagyobb kézikönyvek többször is közlik az eszmei kapcsolataikban is felismert ábrázolásokat [61]. Nagy sikerrel jártak a kora vaskori Varis-hegyi [62] és balfi [63] majd a petőházi [64] és babóti [65] ásatások. Az utóbbi a késő-középkorból is szolgáltatott adatokat. A késővaskor településének kérdésével is foglalkozott egyik késői dolgozatában [66], amikor az emlékek elterjedéséről készített térképéhez írt megjegyzéseiben, a leletek pillanatnyi megoszlása alapján idő előtti véleményt mondott, amelyet nem is egy egész esztendő múlva már meg is döntöttek az újabb kutatások. Érdeklődése nem állt meg az íratlan történelem utolsó szakaszánál [67]. Sopronban a történész a római provinciális élet előkerült emlékeit is figyelemmel kísérte, s kisebb-nagyob közlésekben be is számolt róluk. Nincs ezekben olyan tervszerűség, mint a purgstalli ásatásokban, de jelentős adalékok a város múltjáról [68]. Sáncok, apróleletek, borostyán tárgyak, sírkövek, feliratos kövek, szarkofágok, sírok leírásával gazdagította a századforduló előtti és utáni egy-egy évtizedben az íratlan múlttól annyira idegen kor ismeretét. Néhány népvándorlás- [69] és honfoglaláskori [70] lelet közlése egészíti ki Sopron környéki munkásságának kora színvonalán álló gazdag irodalmát. Élete vége felé még két nagy sikere volt. Az egyik a bodrogkeresztúri temető [71] feltárása. Ez döntötte el azt a vitát, amelyet az 1876. évi kongreszszuson Pulszky [72] vetett fel, a rézkort illetően. Bella Lajos ugyan nem foglal határozottan állást a rézkor kérdésében. Aeneolith-kori temetőről beszél még a beszámoló címében is, de elismeri, hogy ez a név azt az időszakot jelenti, amikor szerszámanyagul a kövön kívül a réz is járta. Az önálló rézkor egyik legfontosabb — már Pulszky várta — bizonyítékát éppen ez a temető szolgáltatta először. A másik, a tápiószentmártoni szkíta aranyszarvas előkerülése, amelyet ő mutatott be a régészeti társulat közgyűlésén [73]. Előadásával és közlésével [74] egyik legfontosabb szkíta-kori lelőhelyünkre, a Tápió vidékére irányította a figyelmet. Azt már nem érte meg, hogy ennek a két korszaknak újabb tömegesen jelentkező emlékei napfényre kerüljenek. Erről a két lelőhelyről G. "Wilkével együtt címszókat is írt az Ebért, Reallexikon der Vorgeschichte megfelelő köteteiben [75]. Fentebb volt már szó arról, mennyire hiányát érezte annak a mesternek, aki biztos kézzel megrajzolja az emelendő épület megingathatatlan terveit. Ügy látszik, ezt további munkatervnek, talán ennél is többnek, tartozásnak érezte. Ezt akarta törleszteni akkor, amikor Hillebrand Jenővel együtt megírta Az őskor embere és kultúrája c. munkáját. A milleneum óta [76] nem volt már összefoglaló munka, amely a magyarországi kutatások eredményeit egészbe foglalta volna, akár a szakemberek, akár a nagyközönség számára. Ez a munka lett volna hivatva ezt a hiányt pótolni. A könyv első részében Hillebrand Jenő rajzolt kora színvonalán álló képet az őskőkor emberéről. Bella a nagyobb rész megírására vállalkozott, sajnos nem azzal a sikerrel, amelyet széles körű tapasztalatai megengedtek volna, és főleg nem azzal az eredménynyel, amely a hazai anyag ismeretében várható lett volna. Munkájában beletévedt a tipologizálás ingoványába és ha van is törekvés az őskori település és az emberi élet megrajzolására, az csak általános, nagy vonásokban sikerült.