A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

KÖRMÖCZY László: Tokajhegyalja szőlőkultúrájának rekonstrukciója

TOKAJHEGYALJA SZŐLŐKULTÚRÁJÁNAK REKONSTRUKCIÓJA 427 Hétszőlőt, Mézes-máit — melyek ma is a legjobb bort termik. A délkeleti oldalon másod-, az északi oldalon pedig a harmadosztályú szőlők foglalnak helyet. Tarcalona hét elsőosztályú szőlőt nevez meg, köztük a Teréz hegyet, míg a nyolc másodosztályú szőlők közé sorolja a Kis és Nagy Mandulást. Harmadosztályú szőlőnek tizenkettőt sorol. Mádon hét elsőosztályú szőlőt említ, köztük Királyhegyet és Szent Tamást, míg a másod- és harmadosztályú szőlők számát tizenkettőre teszi. Tállyán húsz jeles szőlőről tesz említést, mint többek között a Dorgó, Remetehegy és a Tökös-mái. Elsőosztályú szőlőtermő helyekként említi Ond, Rátka, Mád, Zombor, Tarcal, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Kisfalud, Szegi, Liszka, Erdőbénye, Tolcsva, Zsadány, Bodroghalász, Patak, Vámosujfalu, Sátoraljaújhely, Olaszi határát, míg másodosztályúnak Monok, Szerencs, Bekecs szőlőit. b) Szőlőfajták A Tokajhegyalján termesztésbe vett szőlők első megnevezését és felsorolását Szirmaitól

28 ismerjük. Legterj eltebbnek a furmintot mondja, mint olyat, amely „a nap hevét jól felfogó, a hegyaljai talajt nagyon kedvelő, tartós, tőkéken édes, leves, zamatos szemeket hoz. Madárkás, a furmint egyik faja, de kisebb, édes, sűrűlevű, a madarakról kapta nevét, mert a seregélyek nagyon kedvelik és megszállják, s az előbbit, hogy ettől megkülönböztessék, hólyagos furmintnak is nevezik. Góhér, igen édes szőlő, hamar válik ugyan a mazsolával vetekedő nemes aszúvá, de mivel hamar érik, édessége miatt a méhek, darazsak, lódarazsak hamar kikezdik, s így alig használható egyébre, minthogy a szőlősgazdák már július hónapban nyalakodjanak rajta. E szőlőnek pedig két faja van: a török góhér és a budai góhér . . . Muszkatal, ázsiai szőlőfaj, illata mint a muskátdióé, különös édességű, fája nem igen tartós és ezért nem nagyon szaporítják. Hárslevelű, kissé a bodzavirághoz hasonlító, kitűnő zamatú, tartós, leves, a hegyaljai talajt kedvelő, mintha sűrű mézzel volna telítve és ezért a nap hevétől a furminttal együtt a legszebben magaszalódik. Ehhez legközelebb áll a balafánt, töve tartós, szeme gömbölyű, leve édes, sűrű, mézes, aszúszemei nagyok. Leányszőlő, fehérszőlő, egymástól nem nagyon különböző fajok, csakhogy amaz a naptól aranysárga színt kap, emez pedig kései szüretkor is halványzöld marad: mind a kettő hasmenést okoz, nagyon leves és ezért a szorulásban szenvedőknek a legjobb orvosság. Polyhos, húsos szőlő, az aljaszőlőben tenyésztik a szegényebb szőlősgazdák, mert nagyszermű és bő termést hoz, de mivel nyálkás, fanyar levet ad, a nemesebb szőlőkben nem tűrik meg. Rózsás: rózsaszínű, de leve fehér, leves, tartós, de nem oly édes, hanem a bora közönséges használatra igen alkalmas. Gerset, kékes, levére, tulajdonságára az előbbihez hasonló. Purcsin, sötétkék, nagy, sűrű szemű, tartós, leve pirosas és ezért kivált ha mustját egy időre a hajára öntik, veres bort ád. Kecskecsecsű, a kecske tőgyéhez hasonlít, haja fényes, szemei hosszúkásak, húsosak, haja vastag . . .