A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)
KÖRMÖCZY László: Tokajhegyalja szőlőkultúrájának rekonstrukciója
422 KÖRMÖCZY LÁSZLÓ A háborús pusztítások nem tudtak erőt venni a szőlőtermelők szívós kitartásán sem. Akevező kereskedelmi adottságok, árutermelési lehetőségek ujabb és ujabb erőfeszítésre ösztönözték az itt élő népességet. Az elnéptelenedett hegyaljai községek maguk is elősegítették a jobbágyság betelepedését, amint azt Szántai János tokaji nótárius a Básta-féle pusztítás után a város égésekor elpusztult kiváltságlevele pótlására a Tisza — Tokaj város törvénykönyvében a legöregebb emberek emlékezete alapján összeírta. „Ha a jobbágy Tokaj városába jön, s magát a város jobbágyságára adja és a város pénztárába befizet 12 pénzt, így mentesül a földesúr dolgától. A bíró a várossal egyetemben tartozik őt minden tisztességes dolgában oltalmazni." Úgy véljük, nem tévedünk, ha ennek a passzusnak alapján Ítéljük meg, hogy részint a török hódoltság alól szabadulni akaró ,részint a földesurak elnyomásától menekedő jobbágyok miért keresték fel és telepedtek meg szívesen ezekben a mezővárosokban. A tokaji artikulusokat ugyanis más mezővárosok — Tarcal, Mád, Bodrogkeresztúr is átvették és alkalmazták. El nem hanyagolható tényezőként jelentkezik az a körülmény is, hogy a hegyaljai községekben megtelepült jobbágyok szabadon felfoghattak művelésre parlagon hagyott területet, s ezekre mentesültek a dézsmaadás kötelezettsége alól. A kor viszonyai között éppen a szőlőtermesztés egyre jelentősebbé váló árútermelési jellegéből kifolyóan sajátos viszony alakult ki. A jobbágy az általa felfogott és betelepített területtel, mint szőlőbirtokkal, szabadon rendelkezett, az, a jobbágytelektől független birtoktestet képezett és nem tartozott a földesúr joghatósága alá, a dézsma kötelezettségen kívül. Mint oklevelek tanúsítják, gyakori jelenség volt, hogy a jobbágy földesurától zálogbavett szőlőterülete ez esetben szintén mentesült visszaváltásig a dézsmaadási kötelezettség alól. Ha dézsmaköteles szőlőt nemes (nobilis) vett át használatba a földesúrnak ugyanúgy köteles volt dézsmát fizetni, mint a jobbágy. A tokaji bor mint egyre jelentősebb kereskedelmi érték csábította a nemeseket, a felvidéki városokat és azok polgárait is szőlő szerzésére. Ez. a magyarázata, hogy a XVI. század végén egyre kevesebb jobbágy és egyre több nemes és nem hegyaljai illetőségű szőlőbirtokost találunk. 16 Újabb fejezetet jelent Tokaj hegyalj a szőlőművelésének történetében a Rákóczi-család birtoklása. II. Rákóczi Ferenc idejében Hegyalja szőlőtermő területének jelentős része már a család birtokába került. II. Rákóczi Ferenc külön rendelkezéssel szabályozta a szőlőművelést és szabta meg a munkálatok után fizetendő bért is. Ez időben az exzemptus (nem hegyaljai honos) szőlőbirtokosok száma olyannyira megnőtt, a bérmunkára kényszerült zsellérek száma pedig annyira emelkedett, hogy a szőlőművelés után járó díjakat szabályozni kellett. A Rákóczi-szabadságharc elbuktával a család tulajdonában volt szőlőkre a fiskus tette rá a kezét. Noha a hűségre tért nemesek visszakapták korábban császárhű személyeknek adományozott birtokaikat, még mindig bőséges szőlőterület került olyan családok birtokába, kiknek korábban nem volt részük a promontóriumokon. Egy 1776-ból fennmaradt kimutatás szerint Tisza-Tokaj városában 346 szőlőbirtokost írtak össze. Ugyanezen időben 151 szabad és 585 dézsmás szőlőt jegyeztek föl, melyeknek évi termése közepes esztendőben 1204.5 hordó bor volt. 17 A XVIII. századra esik a tokaji borkereskedelem hanyatlása. Mária Terézia védvámos kereskedelmi politikája, amely az osztrák örökös tartományok gazdasági érdekeit szolgálta, Lengyelország feloszlatásával egyetemben szinte kiheverhetetlen csapást mért a tokaji bortermelésre. Egykorú feljegyzések szerint 18 Magyarország
