A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

PÁRKÁNY László: A miskolci sajtó a Tanácsköztársaság idején

A MISKOLCI SAJTÓ A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN 401 Új hangok pendülnek meg a lap egyik nagyon tehetséges külső munkatársának, Rákos Arnold hegedűművésznek húrjain. A fiatal művész csodálatos merészséggel és éleslátással cikkezik a Miskolci Napló hasábjain, s mitsem törődik sárcipős, esernyős, fej csóválgató kollégáival. Művészet a proletárok szolgálatában című cikkében lelkesen kiált fel: „És ma, amikor a művészet a proletárok szolgálatában szegődik, akkor ez nem egy kényszerítő terror hatása alatt történik, de igenis, magából a művészet lényegéből következik, mert hiszen ez most lehet csak igazán mindenkié és most kívánhatja meg az ő legszentebb jogát, hogy mindenki hozzá fel is emelkedjék." Fehér Ödön április 12-én a Vörös Katonanapra meleghangú prológot írt, amelyet Palágyi Lajos, a színház igazgatója olvasott fel. Ezekből a példákból kiderül, hogy a Miskolci Napló egy-két munkatársát megérintette a proletárforradalom szele. Hogy nem tudtak igaz, harcos Íródeákjai lenni e korszaknak, az három szóval magyarázható: vidéki, polgári újságírók voltak. Ezek a haladó újságírók két malomkő között őrlődtek, a nagypolgárság a csehek érkezését áhítozta, a proletárság május l-re készülődött. Ludvig Dénes már május 2-a előtt megtorpant. Március utolsó napjaiban még gorkiji humanizmussal fedezi fel az ember nagyságát; „Az ember. Mi drága szó. Csókkal dédelgetni való. Ember. Mondjátok csak félhalkul utánam. Muzsikál. Mint a messzi tengerek titokzatos titkú kagylója. Ember." Áprilisban már elszomorodik a fürge, éleslátású riporter, hátat fordít a város sorsdöntő eseményeinek és egyetlen egy érzést dédelget: mindenkitől féltett bánatát és szomorúságát. Ez a hang a polgárember meghasonlott hangja, de egyben csendes, bágyadt hadüzenet a munkásság szent ügyével szemben. A cseh megszállás lehetőségeit nem igen latolgatták a város dolgozói, mert soha nem látott impozáns május l-re készülődtek. A lapok hasábjain öles betűk hirdették: Vörös májusra készülődjünk! A Miskolci Napló viharelőtti utolsó meleghangú tudósítása még őszinte szándékot, a munkásosztály nagyságát elismerő szándékot hirdetett: „Káprázatos szép lesz ez a vörös május elseje, emlékeiben maradandó, benyomásaiban feledhetetlen. Ezen a napon az öröm ver tanyát országszerte minden városban, a proletár milliók, akiknek eddig erőszakolt robot volt az életük, amiben sohasem derengett vigasztaló fény. S akik most a vörös május hajnalára virradtak, amelyben minden öröm, minden szórakozási alkalom a vér, az érzés piros színében tündököl és nyílik meg azok előtt, akiktől eddig minden ilyen lehetőség el volt zárva". A cseh megszállás előtt ez volt a Miskolci Napló utolsó proletárérzelmű cikke, amelyet belső munkatárs írt. Ez a lelkeshangú újságcikk hűen kifejezte azt a színpompás készülődést, amellyel a vörös város jelzővel büszkélkedő megyeszékhely május l-e színpompás megünnepléséhez hívta egy táborba a munkásságot, a parasztságot, a haladó értelmiséget és a szent ügyért lelkesedő ifjúságot. 2 6 Herman Ottó