A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)
TAKÁCS Béla: A sárospataki kőedénygyártás
336 TAKÁCS BÉLA közönséget. A gyár gyors üzembehelyezése után megindult lendületes termelés és a kikerült különféle szép tárgyak mindjobban felkeltették a szakértők és a nagyközönség érdeklődését. A nagy érdeklődés, mely a gyártmányok iránt napról-napra megújul, a gyár vezetőségét és a szorgos munkában levő személyzetet állandóan hátráltatja munkájában. Hogy az ezer tucatszámra menő bel- és külföldi megrendelések teljesítése emiact késedelmet ne szenvedjen és hogy az érdeklődő nagyközönség a szép díszes tárgyakhoz könnyebben hozzáférhessen, a gyár igazgatósága elhatározta a városban egy lerakat létesítését". 9 Kétségtelen, hogy a kerámia gyár az első hónapokban újdonság számba ment, a lakosság igyekezett a város újabb nevezetességét megismerni, amivel együtt járt a vásárlás is. A vidéki piac létesítésének feladatával Gesler Nándor utazóügynök volt megbízva, aki igyekezett a gyár hírnevét mintakollekciók bemutatásával Budapesten és a kisebb-nagyobb városokban megalapozni. Nem tudjuk, vajon az ő munkásságának köszönhető-e, hogy a gyár hamarosan Hamburgba, Bécsbe és Londonba is szállított. Bár valószínűbb, ez annak az eredménye volt, hogy az üzem készítményei az 1926-os lipcsei mintavásáron nagy sikert arattak. A vásrlók és a kereskedők érdeklődésének felkeltését szolgálta a Sárospataki Hírlapban közzétett hirdetés, mely felhívta a közönség figyelmét az üzem termékeire; (2. ábra) Az év végére a gyár üzlethelyisége valóban megnyílt, amit az előbbi hírlap azonnal közölt olvasóival: (3. ábra) A gyár működése 1926-ban zavartalan volt, sőt 1927-ben alaptőke emelést hajtottak végre, mely az üzem kibővítése miatt vált szükségessé. Egy 16 méteres szárnyépületet építettek a már meglevő helyiségek mellé, ahol a második égetőkemencét is felállították, tekintettel arra, hogy a gyár nem győzte a bel- és külföldi megrendelések lebonyolítását. Ugyanabban az évben a betéti társaság elnöke, dr. Kun Zoltán mezőtúri rokonsága és összeköttetései révén igyekezett a híres Badar családot megnyerni a gyár számára. Ez a terv azonban nem sikerült. Hasonlóképpen sikertelenek maradtak azok a tárgyalások is, melyek a hollóházi gyár és a pataki kerámia üzem egyesítését célozták. 10 A siker korszakát nem sokkal később a hanyatlás váltotta fel. A gyár fizetési nehézségekkel küzdött, a belföldi kereskedőknek nyújtott, illetve rövidlejáratú kölcsönre átadott áruk ellenértéke lassan folyt be s ennek következtében az üzem sem tudott saját fizetési kötelezettségeinek eleget tenni. A betéti társaság tagjai számára viszont a nyereségrészesedés kifizetése, vagy elmaradása szintén nem volt mellékes. Ifj. Ullrich Károly elbeszélése szerint már a működés első félévének végén a tagok osztalékot követeltek, holott még a gyár építésére felvett kölcsön sem volt visszafizetve. Személyi ellentétek is sokban hozzájárultak a gyár csődjéhez. Idős Ullrich Károly, mint a betéti társaság egyetlen beltagja, 1927 március elsején kénytelen volt kényszeregyességet kérni. Dr. Kun Zoltán ekkor már a részvények nagyrészét megvásárolta, amelyektől a pénzüket féltő kisebb részvényesek igyekeztek megszabadulni. Miután Kun Zoltán a majoritást megszerezte, a hitelezőkkel megegyezve, Ullrich Károly ellen árverést kért. Az árverést zártkörűleg bonyolították le, aminek eredményeképpen az egész üzem a berendezéssel és gépekkel együtt az egyetlen vevő, dr. Kun Zoltán tulajdona lett. Ettől kezdve az a különös helyzet állott fenn, hogy Ullrich Károly a fiával együtt bérelte azt a gyárat, amit tulajdonképpen ők hoztak létre. A következő évek így teltek el egészen 1930-ig. A gyár közben működött és mintegy
