A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

MOLNÁR Vera: Beszámoló a sárospataki vár 1963-64. évi ásatásáról

216 MOLNÁR VERA A Vörös torony körül, ez a XVIII. század elején történő feltöltés volt a legjelentősebb. Ez szüntette meg a torony eredeti képét, tüntette el a sokágú lőréseket. De még mindig nem jelentette a bástya teljes feltöltését. A teljes feltöltés — egészen az első hengertagos osztópárkányig — csak a XIX. század első felében történt meg, amikor még egy 60—80 cm-es réteg került a XVIII. század eleji robbantás miatt létrejött feltöltésre. Belőle 1763 és 1861 közötti érmek kerültek elő. Ez a feltöltési réteg összefügghet a vár XIX. századi átalakításaival. Azért lehetett rá szükség, hogy a Vörös torony és a Lórántffy szárny közötti épületrész lebontása után azonos szintbe hozzák a belső várudvart a most már hozzá kapcsolódó ún. toronykerttel, vagyis az olasz bástya belsejével. Röviden ezekben lehetett összefoglalni az 1963/64. évben végzett ásatások eredményét a Vörös tornyot körülvevő hatalmas bástyában. Ez az egész munka csak kis részét jelenti a vár ásatásainak, s még nem is fejeződött be teljesen: egyelőre csak a torony nyugati oldalánál történt meg egészen az eredeti szint visszaállítása, a déli oldalon még éppen csak elkezdődött, s a keleti oldalon még semmiféle kutatás nem folyt. — A körülbelül 4 méteres törmelékes feltöltés eltávolítása után a Vörös torony már így is sokkal jobban mutatja eredeti képét. De az ásatások eredménye nem csak annyi volt, hogy visszaállítódott a bástya egy részében a régi szint, hanem lényeges eredmény, hogy ma már biztos adataink vannak a feltöltés koráról, mely eddig ismeretlen volt, s téves feltételezésekre adott alkalmat. Ezek pedig nemcsak a feltöltés korát nem határozták meg helyesen, hanem — összefüggésben a várral — a vár építéstörténetében is bizonyos téves megállapításokat eredményeztek, melyeket ma, a régészeti kutatás után, tisztábban látunk. Ezek mellett nagyon jelentős az a régészeti anyag is, ami a bástya feltöltéséből került elő, különösen a XVIII. század elejének rétegéből. Nagyon szép pataki eredetű habán kályhacsempeanyagot ismertünk meg belőle. A legérdekesebbek azonban a bokályos ház falburkoló csempéi voltak. A bokályos ház a XVII. századi Erdély fejedelmi palotáinak legdíszesebb szobája volt, ahol az ünnepélyes fogadások, szertartások zajlottak le.

12 Eddig csak írásos adatokból tudtuk, hogy volt ilyen szobája a gyulafehérvári palotának,

13 a gyalui várnak

14 és a sárospataki várnak

15 is. Az írott adatok mellett azonban egyelőre csak Patakról ismerjük a valóságos darabokat: 25x25 cm-es, 13 mm vastagságú négyszögletes lapokat, melyek nem fehér alapján mélytűző színekkel felrakott piros gránátalmák és kék virágok ágaznak szét erősen hajló barna szárakon, zöld levelekkel. Egy egész motívumot négy csempe összerakása ad ki. Az első bokályos házat Bethlen Gábor készíttette Gyulafehérvárott. Csempéit Törökországból hozatta, 1623. június 15-én a következőket írta portai főkövetének, Tholdalagi Mihálynak; „Mentől szebb bokaly táblákat talál, mellyel házak falait szokták megrakni, vegyen 14 százat, de igen szépek legyenek. Aranyos is sok legyen közte, mestert is fogadjon kettőt, kik felrakni tudják, megalkuván vélek, mihelyt a két házat elvégzik, mindjárt haza kísértetjük. „S ugyancsak maga a fejedelem írja még, hogy „Adtunk Tholdalagi Mihály kezében ezerkétszáz arany forintokat és ezer ezüst tallért . . . Bokály táblákat kell venni, legöregebb táblákat számlálván tizennégy százat, egyet 32 oszporára számlálván. Tészen 220 aranyat."

16 A gyulafehérvári bokályos ház illetve házak mintájára I. Rákóczi György is készíttet ilyeneket. Leveleiben többször van szó bokály-táblák megrendeléséről. 1632.aug. 12-én Szalánczi István kapitiha Konstantinápolyból így írt Rákóczi Györgynek : „A mely mester az bokályos házat csinálta volt Kegmes uram neve nélkől, azt én