A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

BANNER János: Párbaj a negyedkori ember silex lándzsájával

PÁRBAJ A NEGYEDKORI EMBER SILEX LÁNDZSÁJÁVAL 13 Ezzel lábhoz eresztette a két egymást soha sem látott tudós a silexlándzsát, mert több levelet vagy nem is váltottak egymással vagy éppenúgy, mint az Obermeier-féle levelezés, és bizonyára még sok más, nem maradt reánk. Az Akadémia és a Széchényi Könyvtár kézirattárában legalábbis nem található. A francia levelezésnek azonban még koránt sem volt vége. A párisi Société Préhistorique Herman számára sem volt érdektelen. Hogy a társaságnak vagy a Bulletin szerkesztőségének küldte-e meg a separatumot, ma már nem lehet megállapítani. Annyi azonban tény, hogy a társaság hivatalos, de áthúzott felnyomású levélpapírján, Paris, 1911, január 22. kelettel — tehát csaknem a Breuil első levelével egyidőben — Dr. A Guébhard is írt Hermannak, jelezve, hogy a küldeményt ő is megkapta. Sőt ennél sokkal többet is írt. A levél a már eddig is ismert, nem kifogástalan magyar fordításban így hangzik; „Monsieur! Érdekes memoárját megkapván a Société Préhistorique Bulletinjében (t. VII. Dec. 1910. p. 643.) egy pár sort közöltem, melynek kefelevonatát megküldöm. Dolgozatának olvasása közben észrevettem, hogy ön Obermeier neve után 0.1.-t tett. Ámde a monacói fejedelem meghítta őt, hogy Breuil abbéval részt vegyen az új Institut de Paléontologie Humaine a Paris intézet tanítói karában, nyilvánvalólag azért, hogy ezen legkevésbé katolikus tudományt monopolizálják és a szent vizekre vezessék

17 és ezért nekem igen fontos, hogy Breuil abbé tagadásával szemben bizonyíthassam, hogy az ő kollégája Obermeier jezsuita. Megszerezheti e nekem a bizonyítékot? Ez által a legnagyobb szolgálatot teendi nekem. Előre is köszönöm és maradok ,,en vous adressant mes salutations les plus distinguées. A Guébhard." „Bocsásson meg, ha franciául írok, bár németül beszélek és olvasok, de azt hiszem, hogy ön jobban ért meg engem. Ha ön ismeri Márton A. (nyilván L.) urat Budapesten, nála olvashatja a Bulletin novemberi számát; p. 562., a hol én Breuilről és Obermeierről beszélek." Messze vezetne a mi tárgyunktól, ha erre a bizonyára nem éppen elismerő közlésre kitérnénk, de annyit még is megjegyezhetünk, hogy a tárgyilagosság hiányában bajos volna egyedül a magyar paleolitikum hőskorának szereplőit elmarasztalni. A kefelevonat magyar fordítása más szempontból is érdekes. „Práhistoria külföldön. írta Dr. A. Guébhard, de Paris. Hogy Herman Ottó védekezzék páter Obermeier által nyilvánított bizonyos kétségek iránt, a miskolczi (Magyarország) leletek paleolitikus jellegét illetőleg, összehasonlítás céljából kutatott egy oloneci darab után, mely fénykép után igen ismeretes és ezáltal egész kutatási odysseára kellett indulnia, mely emlékezetünkbe hozza a mienket, most három éve, midőn mi szintén Oroszországban kutattunk ama Boux-i (Vauleuse) váza után, de amely szerencsésebb volt, mert megtaláltuk, habár messze az eredeti múzeumtól az eltűnt darab öntvényét, minden czimke nélkül a vastagságáról kellett meghatározni vájjon a solutréenhez tartozik — vagy egy egyszerű neolithikus fejsze vázlata. Eltekintve Herman Ottó győzedelmes demonstrációjától, valóban érdekesnek látszik azon tény, hogy bizonyos szokások univerzális elterjedéssel bírnak, minden éghajlatban egyformák, t. i. hogy az egyetemi pontifex ellenkezésbe jön a független kutatóval: ezáltal bizonyos múzeumok titkai hozzáférhetetlenekké lesznek, mint a föld belei: és a múzeumokban csak a conservatorok conserválják magukat."