A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

ZSADÁNYI Guidó: A felvidéki vándorkiállítások története

192 ZSADÁNYI GUIDÓ A kiállítás-sorozat visszhangja kedvező volt. Lyka Károly, aki kezdettől fogva az ügy egyik leglelkesebb támogatója volt, egész művészeti életünk legfontosabb eseméményeként üdvözölte, „mégpedig azért, mert egy életerős, derék gondolat első megtestesülését láttuk benne, olyan gondolatét, amelyet nemcsak lehetne, de kellene is folytatni, ha komolyan vesszük a művészeti politikát". A folytatást is természetesnek találta a morális és anyagi sikerek után. Sürgette a megfelelő szervezeti forma megteremtését, mert az első kísérletnél „egy buzgó magánember, aki egészen más életpályán mozgott, puszta lelkesedésből magára vállalta az összes szervezési előkészítési munkálatokat, s mi több magára vállalta még az anyagi felelősséget is." Leírta azt is, hogy az eredményes folytatás csak akkor látszik biztosíthatónak, ha Balogh Bertalant megnyerik véglegesen a vándortárlatok ügyének. Ajánlotta végül, hogy a kormány — az akadémikus támogató nyilatkozaton kívül — az állami vásárlásokból elveendő 20 000 koronával támogathatná a kiállításokat és ez az összeg végeredményben a művészek számára busásan megtérülne.

46 Az eredmények a fővárosi sajtó figyelmét is az ügy felé fordították. A Budapesti Hírlap, az egyik legelterjedtebb napilap, a vándorkiállítás színvonalát azonosnak ítélte a Műcsarnokban rendezett kiállításokéval.

47 A Pesti Hírlap pedig lehetőséget adott Balogh Bertalannak, hogy „Képzőművészetünk decentralizációja címen" három folytatásban fejthesse ki művészet-politikai elképzeléseit.

48 Ugyancsak lehetőséget kapott Lyka Károlytól is arra, hogy „Jegyzetek művészeti politikánkhoz" címen ugyancsak három folytatásban cikkezzen a Művészet hasábjain.

49 Maga a Képzőművészeti Társulat sem fukarkodott az elismeréssel, a szép szavakkal. Forster Gyula báró alelnök a választmány nevében így írt Balogh Bertalannak: „... első sorban a vándorkiállítás eszméjének felvetéséért, nem különben azért a lobogó lelkesedésért, azért az őszinte szeretetért, fáradhatatlan buzgóságért és minden legjelentéktelenebb részletre kiterjedő éber körültekintésért, mellyel ezt az életrevaló eszmét mindjárt az első próba alkalmával oly fényes diadalra vinni szíves volt, mélyen átérzett őszinte és hálás köszönetet mond..."

50 A művészek véleményét talán Tornyai János közvetlen sorai tükrözik leghívebben: „Én a kegyed szép tervét nagy dolognak tartottam még a kezdet kezdetén, s örülök, hogy sikerült is nyélbe ütnie. Sokáig éltesse Önt az Isten hazánk javára, amelynek bezzeg szüksége van az ilyen fajú emberekre!... Szép vállalkozásához Isten áldását és azonfelül (Magyarországon) sok szerencsét kíván őszinte tisztelője: Tornyai János."

51 A Feszty Árpád elnöklete alatt működő Magyar Képzőművészek Egyesülete pedig a művészvilág számos tagjának részvételével, a művészek hálájának kifejezéséül, díszvacsorát rendezett tiszteletére.

52 Az eredmények és az igen kedvező visszhang után, melybe nyilvánosan legalábbis, egyetlen disszonáns hang sem vegyült, a legtermészetesebb dolognak látszott, hogy rövidesen sor kerül a folytatásra is. A tények azonban egészen mást mutattak. II. A teljes sikert és a mondhatni teljes elismerést még sem követték tettek. Voltak olyanok, akiknek úgy látszik nem tetszett ez az eredmény. Balogh Bertalant különböző vádakkal illették, például, hogy eladásnál valósággal presszionálja a vásárolni szándékozókat stb. Elhangzott az is, hogy ezt a kivételes eredményt mégegyszer nem fogja tudni azokban a városokban megismételni stb.

53 Sőt a minisztérium előtt egyenesen azzal vádolták Baloghot, hogy a hét városban évtizedekre kiélte a vásárlási kedvet.

54 Mondanunk sem kell, hogy az ellenzők nem az akcióért lelkesedő művészek köréből kerültek ki.