A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

DANKÓ Imre: A bodrogközi Hosszúrét települése

A BODROGKÖZI HOSSZÚRÉT TELEPÜLÉSE 147 a mocsárvilág ingó lápjain találták a legelőket. A hízóba fogott sertéseket apróhallal hizlalták. Kiterjedt réti legelőikre messze aszályos vidékekről is vállaltak legeltetésre jószágot, például a Csongrád megyei Szentesről és a békési Szarvasról is. Az 1863-as aszályos esztendőben a Nagykunságból különösen sok szarvasmarhát hajtottak ide, ahol kiváló legelőkre találtak.

18 Az ármentesítetetlen Hosszú-rét a senki földje volt. A falvak határai is bizonytalanok voltak. Birtok- és határperek csak a szigetekért és homokokért folytak, de a XVI—

XVII. században még azokért sem igen, mert fontosabb politikai és birtokügyi kérdések elterelték a figyelmet a különben sem értékes, alig megközelíthető helyekről.

19 Cigándnak és Karádnak például csak névleg volt földesura, valójában mindkettő szabad község volt, dolgaikat alig kérték számon, a közigazgatás igen ritkán ért el hozzájuk.

2

, És ha így voltak a községek, mennyivel inkább így lehettek a Hosszú-rét homokjai szigetjei és gerindjei? Utak nem vezettek át a Hosszú-réten, hidak nem voltak rajta. A községek közt meglevő szegényes közlekedést „hajók", azaz egyetlen fatörzsből égetéssel vagy vájassál készült lélekvesztők bonyolították le. A hajók számára a nádasokba utakat vágtak. Ilyen hajóutak voltak a vajdácska—nagygéresi, a kispatak—cigándi, a Kispatak—karádi, a kispatak—bodroghalmi, a bodroghalom—berecki (ez a Pusztahápon és a Csigeren át Óteleknek vezetett, emlékét a Telekér helynév őrzi,) a bodroghalom— vajdácskái, a cigánd—nagykövesdi, a cigánd—ricsei és a ricse—szentesi út. Ezeken a hajóutakon kívül leginkább a falusi bejárókra, gátakra, járókra emlékeznek még a bodrogköziek. Ezek a bejárók a Hosszú-rétről vezettek be a községekbe. Egyik-másikról írásos emlékünk is van. Vályi azt írja például, hogy Alsóberecki felől Bodroghalomba „% óráig merő gátakon kell a vizek között nagy bajjal bé törekedni."

21 Hasonló volt a helyzet Ricsén is. „Ide száraz út soha nints, kivált szekerén, hanem a gyalogjárók, egy szál farul elnyújtott gerendákon járnak be két felől, de ollyan mély vizek felett, hogy a' ki belé esne annak mélysége az ő magasságát megszégyenítené."

22 Az emlékezeten kívül pár helynév is őrzi a járók emlékét: az Altaljára Kisrozvágyon a Tájba és a Suhatag tavak között; az Erdő út köz és a Magaspart Karcsán, az Egrepart, a Kis láp útja Cigándon; az Átjáró és a Két híd közi a sárospataki Alsóhatárban

23

; a Keskeny- és a Vonó szög a Told Erdejében

24

; az Oroszhegyrejáró, a Hosszúhegy járó a Bíró járó és a Közép járó pedig Bodroghalomban. A Hosszú-réthez tartozónak kell vennünk a Kenézlő és Sárospatak között elterült híres mocsári erdőt, a Told erdejét is. Gazdag halállományú erdőség volt, jelentős halászattal.

25 A falvakhoz közeleső pár homokon, szigeten folyt a szűkkörű földművelés: Kizárólag a lakosság szükségletére termeltek. Pedig ahol lehetett földművelést folytatni ott általában igen jó talaj volt. Ricséről mondja egy XVIII. századi jegyzőkönyv, hogy, „szakaszonként vagjnak nékiek a lápok között ollyan homokjaik mellyeken az Isten lábának nyomai észre vehetők, és felettébb nagy kövérséggel adatnak."

26 A földművelés azonban, mint már mondtam is, csak másod vagy harmadsorban jöhet számításba a akkori Bodrogközön. A fuvarozás is fontosabb volt, mint a földművelés. Az alföldi, szabolcsi termékeket a Felvidékre és viszont a felvidéki termékeket az Alföldre, Szabolcsba fuvarozó cigándi, karádi, ricsei, tarkányi és leányvári szekeresek messze elkerülték a Hosszú-rétet és Bottány-Lelesz vagy Perbenyik—Géres—Szenté felé vették az utat. Egyébként a falvak szűk területét, határát csak ritkán hagyták el, akkor is rendszerint többed magukkal. Az életmód, a foglalkozások olyan természetűek voltak, hogy egyedül nemigen boldogulhattak. Általában többen fogtak a munkákhoz, lett légyen az