A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

BARSI Ernő: Népzenénk problémái egy daloló sülyi pásztor életének tükrében

NÉPZENÉNK PROBLÉMÁI EGY SÜLYI PÁSZTOR ÉLETÉNEK TÜKRÉBEN JQ5 filozófiája. Délben legtöbbször lebbencsleves járja. Néha krumpli, nagyritkán hús is kerül bele. Jóformán azonban hétről-hétre ez a legfőbb tápláléka. Vacsorára is ennek a maradékját eszi meg. Ezen a koszton van talpon kora hajnaltól (mert nyáron már 2 órakor felkel, ha azt akarja, hogy „a nap né a hodályba érje a birkát" (sötét estig. Járja tűző napon a hegyoldalakat a nyáj után, feji gondozza 300 birkáját, gémeskúton húz itató vizet nekik. S mikor a vizet megitta a sok birka, újra telehúzza a vályút vízzel, hogy az utána itatni jövő pásztortársa ne üresen találja. Mégis boldog és megelégedett ember. Az ajkát sohasem hagyja el a nóta. Élete nagy részét ő is kint töltötte a szabad ég alatt, a jószág mellett. A tanyák, az ólak, a hodályok, a hatalmas legelők s az állatok körül tevékenykedő pásztoremberek képezték elsősorban az ő világát. Ha életében szórakozásról lehet beszélni, ezt csak a pásztortársaival végigdalolgatott esték, s a családja körében, jóbarátok részvételével eltöltött nótás, beszédes alkalmak jelentették számára." A szórakozásunk az vót — meséli felesége, Mari néni — hogy esténkint összegyűltünk a többi családokkal. Majd mindég nálunk gyöttek össze. Itt ebbe a házba' is mindég tele vagyunk télen. Ide gyönnek mind a szomszédok beszélgetni. Mikor összegyöttek a szomszédok, akkor András danolt nekik, furulyázott, meg mesélt. Mondott ő olyan meséket!" Könyvet sose olvastak. András bácsi legfeljebb a kis bibliából olvas egy keveset. Színházban, moziban sohase voltak. Bálba, mulatságba nagyritkán, csak fiatal korukban jártak. Ilyen körülmények között aztán nem csoda, hogyha örömét találja Tarjáni András a dalolásban. Ebben éli ki egyes-egyedül a szép utáni vágyát. Itt kapja meg azt a felüdülést, azt a szellemi táplálékot, melyet a munkája után többé-kevésbé minden ember keres. Nem csoda hát, ha ezt az egyetlent olyan nagyon szereti. Dallamainak nagy részét, legősibb és legértékesebb rétegét bojtárkodás közben édesapjától tanulta. Családtagjai is csak a pásztori munkában való segédkezés közben sajátítottak el az ő dallamkincséből. Felesége pl. aki jó nótás ugyan, s mindég boldogan hallgatta férje dalolását, jóformán semmit sem tanult meg ezekből a dallomokból. Ezeket mindég csak hallgatta, de nem dalolta vele. Ezért csak a lánykori summásnótáit tudja igazán, melyeket a summásmunkával járó aktív dalolási alkalmakon sajátított el. Gyermekei és unokái közül is csak azok tudnak a Tarjáni András dalaiból, akik gyakran segítettek pásztori munkájában s munka közben is vele daloltak. A házi összejöveteleken történt nótahallgatás nem volt elegendő arra, hogy azzal meg is tanulják a dallamokat Ez is bizonysága annak, hogy népzenénk fennmaradását, sőt zenekultúránk terjedését is igazából csak az aktív zenélés tudja szolgálni. A passzív hallgatás nem elegendő hozzá. Tarjáni Andrásnak édesapján kívül még két jelentősebb daltanulási forrása volt: egy fiatalkori parasztlegény jóbarátja, „Czövek Farkas Pésta", és a katonaság. Az előbbitől tanulta meg újstílusú dallamainak nagyrészét. Neki köszönheti, hogy a pásztornótákon kívül a falu többsége által ismert és használt parasztdalokból is szép számmal tud. A katonáskodás időszakában sajátította el katonanóta kincsét. Közöttük sok a régi értékes dallam meg közismert, de szép világháborús katonanóta, s van bennük sok értéktelen műdal sőt sláger is. Természetesen nem minden dallamot tanult meg, amivel életében találkozott. Bizonyos elvek szerint értékelte, szelektálta az elébe került dallamokat, s az arra érdemeseket tanulta meg csupán. „Akit szerettem, arra törekedtem, hogy megtanuljam. Akit nem szerettem, nem tanultam meg" — mondja. Vannak azután olyan dalai is, amelyeket igyekezett ugyan megtanulni, de annyira idegenek az ő világától, sajátos gondolkodásmódjának megfelelő