A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

KUBINYI András: Miskolci jobbágykérvények 1563-ból

72 KUBINYI ANDRÁS térítését. A kamara a Fánchy-örökösökhöz utasítja őket. Elvesztette mentességét Szakács Márton, Balassa egykori szakácsa is. Külön érdekességre tarthat számot a diósgyőri várnagyok kérvénye. Őket is megtartotta a király szolgálatában. Eddigi jövedelmeik megtartását kérték, és ezek részletezéséből kitűnik, hogy ezek tulajdonképpen azonosak azokkal a törvénytelen jövedelmekkel, amelyek megszüntetését a város kérte. A pozsonyi hatóság ezek eltörlését már a város kérvénye esetében javasolta, és így most természetesen elveti a várnagyok kérését. Mindössze annyit javasol, hogy a várnagyok természetbeni, jogtalan járandóságok helyett rendes fizetést kapjanak. Meg kell még említenünk a miskolci nemesek kérését. A török elől menekült Chykohazy János és Pelini Mihály a kamara szerint azért nem tarthat igényt a nemesi adómentességre, mert nem nemesi telken élnek. Ugyanez a helyzet a két nemesített Fánchytisztviselővel, Gombos Pállal és Seraphin Kristóffal. Kivételt képeznek Seraphin azon ingatlanai, amelyekre maga a király és nem a volt földesúr adott a nemesítéskor mentességet, de az is csak addig, míg ő, vagy örökösei birtokolják. Ha eladnák, a birtok újra adókötelessé válik. Ezek a kérvények elég jó keresztmetszetet nyújtanak a Balassa—Fánchy gazdálkodásról. A zálogbirtokosok földesúri tisztjeik fizetését és saját jövedelmeiket is a miskolciak kárára növelték, velük gazdasági és személyi vonalon jobbágyokként bántak. Különösen súlyosan estek latba a szőlő termeléséből élő városnál a bortermeléssel kapcsolatos sérelmek. Egy azonban elgondolkoztató. A sérelmek közt egy olyan pont sem szerepel, amely a városi önkormányzat megsértését bizonyítaná. Igaz, hogy csorbát szenvedett a városi joghatóság a szőlőtermeléssel kapcsolatos ügyekben, hasonlóképpen a háramlási joga (azaz az örökösök nélkül elhunytak java a városra száll), sőt, tulajdonjoga is, de arra nincs nyom, hogy Balassáék akadályozták volna a város saját tanácsválasztási jogát és belső önkormányzatát, pedig ezt nyilván felpanaszolták volna. Erre mutat Izkora bíró és társai esete is; mikor a földesúr ellen panaszt tettek, megsarcolták, bántalmazták őket, de arra nincs adat, hogy leváltották volna tisztjükről a renitens tanácsot. Még a háramlási joggal kapcsolatban is meg kell jegyeznünk, hogy a kamara szerint sincs meg ez a joga a városnak, mert az a váré. Az, hogy néhány esetben a város, mint láttuk, háramlott jószágot mégis magáénak tart, arra mutat, hogy más esetekben a földesúr hozzájárult ennek a jognak gyakorlásához. Véleményünk szerint mindez avval magyarázható, hogy Miskolc a két évszázados királyi uralom alatt annyira megerősödött, hogy még a Fánchyakhoz hasonló erőskezű földesúrnak sem sikerült őket teljesen jobbággyá tenni. Ezt egyébként a későbbi események is igazolják. A királyi birtoklás helyreállása megkönnyebbülést okozott a városnak. Bár nem tudjuk, hogy a király jóváhagyta-e a kamarai javaslatokat, a kamara nyilván azok szellemében igyekezett kormányoztatni a diósgyőri uradalmat. így megszűnt sok, a várost sértő visszaélés. Nem szűnt meg azonban a vártól való függés, és ez annál súlyosabb volt, mivel itt továbbra is a Fánchy-féle tisztek parancsoltak, és a vár időközben végvár lett. Az egyik királyi biztos, Pesthy Ferenc, akinek közvetlen felügyelete alá tartozott az uradalom, úgy látszik, öszszejátszőtt a várnagyokkal. így azután a régi sérelmekhez újak járultak, és a városnak most a királyi tisztviselők ellen kellett panaszt emelni. A kamarához 1563. július 31-én beérkezett panaszának hangja, méltósága, polgári öntudata méltó bármely nagyvároshoz.

6 Űjra a szőlőtermeléssel összefüggő pana-