A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

LAJOS Árpád: Díszes fafaragás a Hór völgyén

DÍSZES FAFARAGÁS A HÓR VÖLGYÉN 115 Az ornamentikát vizsgálgatva, két mozzanatra figyelhetünk fel. A cifrázásoknak vannak egészen messze mutató vonásai, de vannak különleges, helyi sajátságai is, különösen a díszítőelemek kapcsolásában. Általános díszítő vonások, melyek minden idők emberének ősi cifrázó készségéből fakadtak, egyszerű egyenes, vagy zegzugos vonaldíszek, párhuzamos egyeneseket metsző ugyancsak párhuzamos egyenesek, létra formájú minták, egymást követő kis félkörök számos cserépfalusi cifrázott fatárgyon megtalálhatók (10. kép), s őskori edények primitív cifrázásaira emlékeztetnek. Természetesen, ezeknek az archaikus ornamenseknek helyi elnevezései is vannak. A zegzugos vonalvezetést csipkének (13. kép), a párhuzamos egyeneseket metsző párhuzamos egyenesek díszítő alkalmazását halbőrözésnek (pl. késnyeleken), félköröcskéket récéknek hívják (25. kép). A két tágasabb közű párhuzamost helyenként merőlegesen összekötő szűkközű párhuzamosokat létrának nevezik (11. kép). Ugyancsak általános díszítőelemeknek tekinthetők apró mértani figurák (körbeírt stilizált rózsaminták (11. kép, 1. ábra). A fentieknél már közelebb álló, magyaros ornamensek a folyólevél- és tulipánminták. Az előbbiek kissé durva, széles, de elevenen, mozgékonyan ható képletek (8, 9. kép). Ilyenekhez foghatóak bőven találhatók a honfoglalás korából, illetőleg az ezt megelőző korból való fémműves tárgyakon.

1 S/b A cifrázás egyszerűbb motívumai (folyólevelek, tulipánt koszorúban, tulipánt cakkos levéllel). ^