A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

LAJOS Árpád: Díszes fafaragás a Hór völgyén

ÜISZES FAFARAGÁS A HOR VÖLGYÉN 113 volt, vagy nagy volt a görbülete), vaizsgatni kellett. A vaizsgatás a véső markolata végének ütögetése, hogy jobban szaladjon a véső a fába. Az ütögetés leghelyesebb eszköze a bakolófa volt, a somfa gumós gyökere, kivágva a fő hajtás egy szakaszával (7/20. kép). A kalapács használata a vaizsgatásra néhol szokás volt, de csak kárral járt: a véső famarkolatának végét szétverte. A mélyeléssel lesüllyesztett farészt általában szögecseléssel cifrázták, vagyis megszurkálták a szögecselővel, vagy a csillagozóval. Ezek az eszközök vékony végükön többnyire be vannak reszelve, s kézzel ütögetéskor többféle sorban következőn beszurkált pontokat hagynak, érdessé, árnyalttá teszik a fát. A fafelület apró bordázására (csigacsináló) régebben a bicskát, újabban a síkolót használták (csíkozó). Ez a behajlott, szánkótalp alakú kis eszköz a behajlás végén gerezdesen be van reszelve. A bereszelt rész fára nyomásával és fel-lemozgatásával több csíkot hagy, s a be nem vésett farészek bordázatosan ütköznek ki. A bordázást a síkoló folytatólagos elhelyezésével tetszés szerinti szélességben kiterjeszthették. A cifrázás elhatárolására legszebb mód a mélyelés és szögecselés volt, de a kerületi lezárást külön hangsúlyozták a székeken, csigacsinálókon, sulykolókon, mángorlókon — a vonalazással. A vonalvágót a kijelölt kerület mentén oda- és visszavezették. Ezáltal a felesleges farész kipattant. Díszítettek cirkálómmal is, mértani figurákat írtak vele. A figurális díszítéshez képest a kifestés ritka díszítésmód volt. Legszebben a választóvízzel dolgoztak, „marattak", de ezt csak a guzsalyszárnál alkalmazták (1. ott 123. old.). Festettek még vörösfölddel és színes krétaoldattal is. A vörösföldet az északi határban az erdő közelében a „Hór eleji"-dűlőn ásták. Ezt a fémoxidot tartalmazó nyirkos földet hígították fel, szép élénk piros színben tudták festeni vele a guzsalytalpat, guzsalyfejet, orsót. Egyéb színek festéséhez színes krétát vettek, ecetben feloldották, s ezzel az oldattal ecseteltek. Kísérleteztek vasrozsdával is. Vöröses-sárga színt akartak belőle előállítani. Feloldották vízben, ecetben, szeszben. De a kívánt színt nem nyerték el. Panaszkodva sorolták nekem, hogy megzöldült a fa a rozsda oldattól. A díszítő ízlés érvényesítése. Díszítő készség A helyi adatok, tárgyi emlékek, készítmények elég sokoldalú képet nyújtanak a cserépfalusi fafaragók díszítő készségéről. Helyi adatoknak elsősorban a cifrázások előrajzolásait tekintjük. A tárgyak cifrázásnak ötleteit, mint bárhol másutt, itt is szerették lerögzíteni, összegyűjteni, lerajzolni, félretenni. így alkalomadtán válogathattak az előrajzolások közt, esetleg ezeket cserélgették, vegyítgették. Az előrajzolásokat papírra vetették. Sajnos, e teleírt papírok nagy része elveszett. A helybeliek már csak emlékezgetnek rájuk. Csak a Madarász-család ma egyedül kézműveskedő tagjától, Madarász Lajostól sikerült néhány rajzot kölcsön megszerezni. Egyszerű minták, de jól variálódnak (8. kép). Az előrajzolásoknál már értékesebb minták voltak az ún. tanulótáblák és tanulófák. Anyaguk mindkettőjüknek fa, csak az előbbiek táblaalakban készültek. A tanulótáblákon a minták dombormívesen készültek. A mintázásnak ez a fajtája tökéletes volt, úgyszintén a tanulófákon a minták kikarcolása és savval való maratása (11. kép). A tanulótáblák és a tanulófák nemcsak formaötle8