A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 2. (1958)

KALICZ Nándor: Későbronzkori urnatemető Igrici község határában

56 KALICZ NÁNDOR emiitett tanulmányában, s ezek szinte teljes képet adnak a későbronzkor fémművességéről és fémgazdagságáról.

90 Ehhez felesleges bármit is hozzátennünk. Nem beszélhetünk ebben a korban elszegényedésről (pedig a temetők fémszegénysége alapján erre gondolhatnánk), hanem a temetkezési ritus változásáról. A későbronzkori halotthamvasztás felléptével egyidőben megritkulnak a sírokban a fémek, s ez a szokás a Hallstatt A—B időszakában (Kelet-Magyarország) oda fejlődik, hogy a sírok fémmellékletei teljesen leegyszerűsödnek, csupán jelképpé válnak. Egy-egy kis pityke, vagy tovább már nem osztható bronztöredék képviseli a halott értékes fémeszközeit vagy ékszereit. Ugyanakkor a kincsleletekben a legpompásabb eszközök és főleg ékszerek jönnek elő. Az egyeki típusú temetők leletanyagához — jelenlegi ismereteink szerint — legközelebb állnak a halomsíros kultúra hazai és külföldi leletei. Az összehasonlítások alapján elmondhatjuk, hogy a kultúra kifejlődésében a halomsíros kultúra döntő szerepet játszott. Ebben a kérdésben Bónával szemben Mozsolics Amáliának adhatunk igazat. Az edények nagy része, de főleg a fémek tükrözik az összefüggést az egyeki és halomsíros kultúra között. A lengyelországi leletekkel is mutatkozik némi rokonság, ez azonban annyira egyedi, hogy inkább hazánk területéről (vagy esetleg nyugatról) érvényesülő hatásnak kell tulajdonítanunk.

91 Az egyekit megelőző füzesabonyi és gyulavarsándi kultúra telep- és fémanyaga, települési és temetkezési szokása teljes mértékben különbözik az egyeki kultúrától. Ezen a területen tehát nem lehet szó az anyagi kultúrában tükröződő olyan jellegű összeolvadásról, mint amilyet Bóna a vatyai és halomsíros kultúra népessége között meglátott és bebizonyított.

92 Bizonyítékai arra a területre vonatkozóan teljes egészében helytállók. Észak- és Kelet-Magyarországon azonban másként történt. A füzesabonyi és az egyeki kultúra különbözőségét a következőkben látjuk: a) A füzesabonyi kultúra szigorú csontvázas temetkezési ritusa eltér az egyeki kultúra hamvasztásos rítusától. b) A füzesabonyi kultúra „tell"-szerű települési formáját az egyeki kultúrában nem találjuk meg. c) A két kultúra edény- és fémművessége törésszerűén különbözik egymástól. Bóna a vatyai jellegű nagy telepekről hitelt érdemlően kimutatja, hogy az élet a későbronzkorban is tovább folytatódott rajtuk, s ez még a temetőkben is tükröződik. Mint már láttuk, Mozsolics szerint a bronzkor III végén az összes nagy telepet elhagyják. Véleményem szerint ez a folyamat nem egyformán ment végbe a vatyai és füzesabonyi—gyulavarsándi területen. Hiszen más jellegű a vatyai és más a füzesabonyi—gyulavarsándi kultúra jellege. Mozsolics megállapítása az ország keleti részére érvényes. A Tószeg, Tiszafüred, Békés-Városerdő mellett feltárt telepeken a halomsíros kultúrára mutató emlékek, melyekre Bóna utal, nem bizonyítják a telepek továbbélését, mert csupán néhány szórványos darabról van szó és nem rétegről.

93 A füzesabonyi kultúra temetőiből »s hiányoznak a halomsíros kultúra temetkezései.

94 Kelet-Magyarországon a füzesabonyi—gyulavarsándi és a halomsíros, illetve egyeki kultúra között sokkal élesebb a törés, minthogy olyan jellegű összeolvadást képzelhetnénk el, mint amilyen a vatyai és halomsíros kultúra között történt. Pedig összeolvadásról itt is beszélhetünk.