A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 2. (1958)
BÖKÖNYI Sándor: A Tiszalúc-dankadombi bronzkori telep gerinces faunája
A TISZALÜC-DANKADOMBI BRONZKORI TELEP GERINCES FAUNÁJA 31 az állat azonban e korszakban sohasem vált uralkodó háziállatfajjá, mivel az első két követelménynek nem felelt meg.) A szarvasmarha származása körül évtizedek óta folyó ádáz vita pillanatnyilag csendesedőben van. A szerzők javarésze megegyezik abban, hogy a szarvasmarhának egyetlen vad őse van, éspedig az őstulok. Természetes azonban, hogy a két nagy szarvasmarhacsoport — a primigenius és a brachyceros — közti feltűnő koponyaalkati különbségek, melyek már a neolithikúm legelején is észlelhető, a szerzők egy részét a monophyletikus eredettel kapcsolatban szkeptikussá tették. 98 Ezekkel a szerzőkkel, akik a tipikus Bos primigenius mellett egy rövidszarvú szarvasmarha-őst is feltételeztek, szemben áll az, hogy eddig egyetlen feltételezett rövidszarvú őstulok létezését nem sikerült hitelesen bebizonyítani." Valószínű, hogy Herre jár e kérdésben legközelebb az igazsághoz, mikor azt mondja, hogy az őstulok nagy variabilitása a különböző házimarhafajták kialakulása szempontjából nagyon figyelemreméltó lehet. 100 A domesztikációval a szarvasmarhák testnagysága vad őseikéhez képest erősen csökken. Nobis német őskori anyagon végzett vizsgálatai alapján a neolithikus marhák marmagasságát 1250 (teheneknél és bikáknál), illetve 1360 (ökröknél) mm-re teszi, ezek a marhák tehát középtermetűek voltak. 101 Szerinte a szarvasmarhák marmagassága a további időszakok folytán egyre csökkent, úgy, hogy az i. e. 500—i. u. 400 közti időszak marháinak átlagos marmagassága már csak 1100 mm körül volt, s az ökrök legfeljebb az 1350-es marmagasságot érték el. 102 Nagyobbtestű marhák csak a római korban léptek fel. 103 (Amschler szerint is Ausztriába a rómaiak vitték be az első nagytestű, primigenius-típusú házimarhákat. 104 ) Lényegében Nobiséhez hasonló véleménnyel van e kérdésről Boessneck 105 és Schneider 106 is, utóbbi azonban Kellerrel 10V és Kuhnnal 108 egyetértésben már a La Téne-kor végéről is kimutat nagyobbtestű marhákat. A tiszalúci telepről kis- és közép nagytestű szarvasmarhák kerültek elő. Szarvcsapjaikból három formát mutathatunk ki: egyik hosszú, hajlott, vaskos; másik középhosszú, középvastag; harmadik rövid, vékony. Sajnos, az anyag kisszámú volta miatt nem tudjuk eldönteni: vajon itt különböző fajtákról, vagy egyetlen, nagy variációval bíró fajtáról van-e szó. Végcsontméreteiket illetően is kis- vagy középnagytestűek, köztük sem törpemarhák, sem pedig a különösen Trójából jól ismert nagytestű marhák 109 nem fordulnak elő. Méretek: írvcsap Legnagyobt átmérője » Legkisebb átmérője Körméret* l/vegyes 88 61 243 l/vegyes 58 47 172 Epistropheus :.- 1': EHJC > 03 cl Di •<ü •s; s V. •5 >:S 3 ö — ^H 1 I V. •y, 5 U c V: w CL Caudalis izületi felület magassága l/vegyes 121 58 24 93 43 47 54 45 ITT/4 — — 20 82 40 — 45 — V/4 — 53 18 88 .42 — 53 — V/7 — 47,5 21 85 41 — 47 —
