A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 2. (1958)

BÖKÖNYI Sándor: A Tiszalúc-dankadombi bronzkori telep gerinces faunája

24 BÖKÖNYI SÁNDOR Vadmacska — Felis silvestris Schreb. Vadmacskából ugyancsak egy jobb oldali tibia distalis fele került elő. Kifejlett állatból származik. A vadmacska az őskori telepeken (hazaiakon — külföldieken egyaránt) jóval gyakoribb, mint a hiúz. A Tiszalúcon előkerült tibiadarab közepes nagyságú állatból származik. Méretei: diaphysis legkisebb szélessége 9,5, distalis epiphysis szélessége 18, diaphysis legkisebb mélysége 8,5, distalis epiphysis szélessége 11,5 mm. Vaddisznó — Sus scrofa jer. L. A vaddisznó a gímszarvas után a telep második leggyakoribb vadállata. Ugyanez a helyzet a hasonló bronzkori kultúrába tartozó Tápiószele-Tűzkövesen is és néhány más magyarországi lelőhelyen. Közép- és Nyugat-Európa őskori lelőhelyein lényegében ugyanez a helyzet, mivel ott az őstulok háttérbe szorulását az őz előnyomulása ellensúlyozza.

43 Az előfordult vaddisznócsontok igen töredékesek, úgy, hogy mindössze kettőről sikerült méreteket felvenni. Az egyik egy maxillarészlet (méretei: Pi—P4 43, Mi—M3 76, M3 hossza 37 mm), a másik egy mandibularészlet (méretei: Mi—M3 77, M3 hossza 39,5 mm). A méretek alapján a két állat nem tartozik a faj nagyobbtestű egyedei közé. Az európai őskori vaddisznók nagyobbak voltak a maiaknál, úgy, hogy Rütimeyer a svájci őskori vaddisznóleletek alapján az ottani őskori vaddisznókat önálló alfajnak írta el, Sus scrofa antiquus néven.

44 Pira szerint a svéd tőzegmocsarak őskori vaddisznói azonosak a svájci őskoriakkal,

45 s ez utóbbiakkal pedig néhány kisebb eltéréstől eltekintve — Schleswig—Holstein korai alluviális vaddisznói egyeznek meg.

46 Pira kimutatta, hogy az európai őskori és mai vaddisznók közt néhány kraniológiai különbség van,

47 Herre szerint a mai európai vaddisznók két alfaja

48 és az őskori Sus scrofa antiquus között lényegében csak nagyságbeli különbségek találhatók.

49 Korábban élesen elválasztották az európai és ázsiai vaddisznókat, azonban az újabb szerzők szerint itt egyetlen fajtakörről van szó, melynek két legszélső képviselője a Sus scrofa és a Sus vittatus, tehát az európai és a keletázsiai vaddisznó.

50 Lényegében ugyanezt a felfogást vallotta már korábban Keim, aki szerint itt egyetlen fajról van szó, melynek hat fajtáját különbözteti meg.

51 A hazai őskori vaddisznóink szintén nagytestűek, bár a Tiszalúc-Dankadombról előkerült példányok nem dicsekedhetnek különösebben nagy méretekkel. öz — Capreolus capreolus L. őzből öt egyed hat csontja került elő a tiszaháti, telepről. Sajnos, valamenynyi olyan kis töredék, hogy méreteket egyiken sem lehet felvenni. Az őz valamennyi európai őskori telepen kisebb számban fordul elő, mint a gímszarvas, holott a két faj aránya manapság megfordított. Ezt Boessneck azzal magyarázza, hogy az akkori, a mainál jóval erősebben beerdősödött területeken túl nagy volt számára a szarvas konkurrenciája, s természetes ellenségei is nagyobb számmal éltek.

52 Requate szerint az őz még a középkorban is ritkább