A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 2. (1958)

LAJOS Árpád: Szépmíves szűcsök Bükkábrányban

SZÉPMÍVES SZŰCSÖK BÜKKÁBRÁNYBAN 117 Felsorolásuk sem egyszerű dolog. Volt tömött rózsa, pávaszemű rózsa, kerékrózsa, csicsórózsa, cserfarózsa, patkós rózsa, soros rózsa, félsoros rózsa, félrózsa, tulipánt, fukszia, tömött fukszia, sorievei, kihajló levél, felemás akáclevel, körömszél alakú görbe levél, boszorkányötés, koszoró, csillag, három csillagőtés, pettyek, kacsok; — az idősebbek kuzsujának ornamentikája jóval egyszerűbb volt (görbéiével hármas pettyel, tömött fuksziával. kettes levél boszorkányőtéssel, a rózsafélék közül csak egy-kettő, igen ritkán, úgyszintén a tulipánt is ritka volt). A virágelemek sűrűen kerültek egymás mellé, egymás köré, de ezeket hoszszan ide-odafolydogáló, hol összehajló folyókás-leveles képletek, a „koszorók" bontották meg, de egyúttal egy-egy részletet össze is foglaltak. Az egész hímzés jóformán a koszorókból folyt. Legdíszesebb a kuzsuk hátrésze volt, de jutott a hímzésből arányos elosztásban az elejékre és ujjakra is. A díszítés munkájának zöme a modlák szerint szűcskéssel kiszabott, s még össze nem állított bőrdarabokra esett. Mire a lekészítésre sor került, a bundák, kuzsuk egyes darabjai már ki voltak díszítve. Azonban a lekészítés sem volt száraz munka. Szépítésre még itt is sor került. A lekészítés („Állítás") A modlák szerint kivágott és rőffel egymáshoz mért bőrdarabokat belső prémöltéssel varrták össze. A prém felőli öltés sűrű, erős munka, anyaga szívós len-kenderfonal. Ha a bőranyagban valami hiba van, vagy prémje fogyatékos, a hibás részt eltávolították, szűcskéssel kivágták, majd jobb bőrrel megpótolták. A pótlólagos hozzávarrást pöckölésnek hívták. Az állítás művészi varrásmódjai és utólagos díszítései: az „eresztés", „vóc", „agyonőtés"', „szironyozás", „sallangozás", fedés bőrrátéttel, beszegés, gallérozás. A bunda állítása A vállbőr hajlása mentén való kanyarításkor a vállbőr a két tányirral kupolásán zárul. Ez a kupola („púp") a legszebb. A prém felőli összevarrás elvész a dús hímzések valóságos erdejében. Az elejék, oldalbőrök összevarrása a hátbőrrel szép, egyenes. De a mester nem elégszik meg ezzel. Az összevarrások felett, sőt, az összevarrások közt is sugarasan lefele haladva, alkalmazza az „eresztéseket". Finom, vékony fehérbőrből hosszú, igen keskeny csíkokat vágtak ki. Ezek közepét hosszban fekete szűcsselyemmel átöltögették. Ez az átöltögetés apró pontokban mint gerinc, húzódott végig az eresztésen. Ezt ráillesztették az összevarrásokra, sőt, közben is, azután 16-os, világos cérnával levarrták. A bunda alján vékony bőrbeszegést kapott. Gallérnak gyárilag sötétre festett szőrű, apró, fiatal báránybőrt varrtak fel, szőrméjével kifelé. Ez a gallér a maga természetessségében került fel, fejjel, lábbal, farokkal. A gallér eleje a kétfelé nyírt és beforgató öltéssel megvarrt fej, továbbá a két első láb volt, hátulja a két hátsó láb a farokkal. Természetesen, a bárány testét hosszban úgy vágták, hogy mint gallér, arányosan fogja körül a nyakat. A bunda karikáján, tehát az alján, a bunda belső prémje meglehetősen kilátszott.