A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1. (1957)

THOMA Andor: A Homo sapiens fossilis nyakszirtcsontjának töredéke a tapolcai sziklafülkéből

64 THOMA ANDOR marad. Bizonyítja ezt, hogy balkezesek agytraumáinál a jobboldali tarkólebeny sérülése okoz beszédzavart, jobbkezeseknél, azonos esetben nem lépnek fel hasonló kiesési tünetek. Ilyen egyoldali traumáknál az átellenes, latens centrum később működni kezd. A latens beszédközpont reaktiválását a modern beszédtherapia, aphasiás agytraumáknál, az elsődlegesen »ügyetlen-« kéz gyakorlásával segíti elő. Régebben, Lombroso és követői a balkezességet degenerációs stigmának tekintették. Az újabb kutatás kiderítette, hogy feltételezésük egyoldalú, és az ok-okozati kapcsolat pont fordítva áll fenn: bizonyos agydefektusok az uralkodó fél inverzióját idézhetik elő, és ennek következménye az inferioris magatartás. A jobb- vagy balkezesség öröklődő tulajdonság, Wegener szerint egy kromoszómális locus két alléije — R és 1 — szabályozza. Az RR és RÍ genotípusú egyének jobbkezesek, az 11-ek balkezesek. De a környezeti faktorok erősen befolyásolják, sőt meg is változtathatják az örökletes viszonyt, mint az Siemens, Dahlberg és Newman ikervizsgálatai bizonyítják. 11-egyén fenotipikailag jobbkezes is lehet. Ma nagyjából az emberek 75 százaléka jobb-, 25 százaléka balkezes. Az egyoldalúság törzsfejlődésére vonatkozólag, régebben elég naiv elképzelések uralkodtak. Ma legvalószínűbb az a magyarázat, amely az ontogenezisen alapul. A gyermeknél ugyanis a jobb- vagy balkezesség a bestzéd megtanulásával, — tehát a beszédközpont működésének megindulásával — egyidőben manifesztálódik, tehát ebben az időpontban fellép az egyik nagyagy-félteke funkcionális dominanciája. A filogenezis során is így történhetett: valószínűleg az artikulált beszéd kezdetével egyidőben lépett fel az unilateralizáció; ezzel szemben a mai emberszabású majmokhoz hasonló ambidextria lehetett a primitív állapot. Elliot Smith az unilateralizációt jelentő anatómiai képleteket majmokon nem tudta kimutatni, de megtalálta az általa vizsgált összes ősemberi koponyákon — a baloldalon. Fosszilis, balkezes embert tudtommal még nem találtak. A jobbkezesség ősibb volta mellett szól a kísérleti genetikának az a megfigyelése is, hogy az új mutánsok többsége recessziv (mint a balkezesség is) a »régi« alléllel szemben. A tapolcai nya'kszirtcsont-töiredélk azt látszik bizonyítani, hogy a balkezességet előidéző mutáció már a Homo sapiens fossilis-nál — tehát a felső pleisztocénben — fellépett. III. összefoglalás. A tapolcai sziklafülkében, 1931-ben talált, emberi tarkócsont korát ma már nehéz meghatározni. Biztosan crak ennyit mondhatunk: Würm; felső paleolitikuim. Legnagyobb valószínűséggel egy húsz év körüli nőhöz tartozhatott. A csont vastagabb a mai átlagnál. A vastagsági méretek alapján a Homo sapiens fossilis koponyáihoz áll legközelebb. Ezt a diagnózist, minden kétséget kizáróan, beigazolja a csont igen enyhe görbülete és az exocranialis felszín gyengén fejlett izomérdességei. Az agylenyomat alapján az egyén feltételezhetően balkezes volt. IRODALOM A u g i e r, M. 1931: Squelette céphalique. — in: Poirier — Charpy: Traité d'anatomie humaine. t. I. fasc. 1. — Paris. Bartucz L,. 1938: A Mussolini-barlang ősembere. — Geol. Hungarica ser. palaeont. 14. p. 54. Elliot Smith, G. 1927: The Evolution of Man. — Oxford. Martin, R. 1928: Lehrbuch der Anthropologie. Bd. II. — Jena. Todd & Lyon, 1924/25: Cranial suture closure. — Am. J. Phys. Anthr. — Kivonat: H o o t o n, E. A. 1947: Up from the Ape. — New York. Twiesselmann, F. 1941: Méthode pour Pévaluation de l'épaisseur des parois eraniennes. — Bull Mus. Roy. d'Hist. Nat. Belg. 48. p. 1—33. Vértes L. 1955: Palaolithische Kulturen des Würm I/II. Interstadials in Ungarn. — Acta Arch. 5. p. 265. Wegener, H. 1952: Zur Morphologie und Genese der Linkshandigkeit. — Z. Morph. Anthr. 45. p. 135—145.