A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1. (1957)

THOMA Andor: A Homo sapiens fossilis nyakszirtcsontjának töredéke a tapolcai sziklafülkéből

62 THOMA ANDOR vetületileg 11 mm-re fekszik az inion alatt. A vénás sinus erősen aszimmetrikus: a sulcus sagittalis teljesen a jobboldali sulcus transversus-ban folytatódik. A mai embernél is a jobb aszimmetria a normális, az esetek 70 százalékában fordul elő (balra kanyarodás 27 százalék, szimmetria 3 százalék). Az aszimmetria következtében a baloldali fossa cerebralis a nagyobb. Felületén kisebb dudorok tapinthatók, de határozott anatómiai képlet nem figyelhető meg. A jobboldali fossa cerebralis megállapíthatóan jóval kisebb, mint a baloldali; felületét egy jól látható és tapintható kiemelkedés osztja két, közel egyenlő félre. Ez a taraj szerű kiemelkedés a nyilirányú árok elhajlásától indul, és mintegy 45 fokos szögben halad felfelé, laterális irányba. A törési szélig 11 mm hosszú, e helyen sem gyengül, úgy hogy feltehetően a hiányzó csontrészen tovább folytatódott. Ez a képlet bizonyos valószínűséggel a crista calcara-val azonosítható. A fossa cerebellaris-oknak csak a felső része van meg. A baloldali kis«tgyi gödröt egy majdnem függőlegesen húzódó, keskeny, de mély. rendellenes barázda osztja ketté. A csont vastagsága. A baloldali friss törési él felszínén a csont szerkezete jól tanulmányozható. A tabula externa a teljes falvastagságnak mintegy 1/3-át adja, ezzel szemben a tabula interna csak egy vékony lemez. A közöttük levő részt a diploé szivacsos állománya tölti ki. A csont feltűnő vastagsága így kórósnak nem mondható. Ebben az esetben ugyanis (a paleopathológiában gyakori myelogen osteoporosis-oknál) a diploé szokott abnormálisan kiterjedni. Az emberi koponya falának vastagságára nézve F. Twiesselmann (1941) végzett alapos vizsgálatokat, nagy anyagon, jól kidolgozott tedhinikával. Tizenkét jól definiált ponton vett fel méreteket, speciális tapintókörzőkkel. A mi csontunkon ezek közül kettő mérhető: a lambda-pont és a fossa cerebralis sinistra vastagsága. Twiesselmann a méreteket szószerint így határozza meg: »6. Lambda-pont. A méretet a medián-sagittalis vonalon vesszük, a nyilvarrat lefelé-hátra való meghosszabbításában, cca. 5 mm-re a tarkópikkely csúcsától. Itt valójában egy maximális vastagsági pontot találunk.« »8. Fossa cerebralia (a: f. cerebralis dextra és b: fossa cerebralis sinistra). A tarkó kényelmesen megtalálható mérőpontokat nyújt; bal mutatóujjunkkal benyúlunk az öreglyukon, kitapintjuk az agy-gödröket, megkeressük a legmélyebb pontot és idehelyezzük a tapintókörző belső szárát. Ilyen módon a külső körzőszár a linea nuchae superior-tól valamivel fölfelé helyezkedik el, ezáltal az utóbbi erős egyéni ingadozásainak hatását kikerüljük.^ Az I. táblázaton összehasonlítjuk a tapolcai lelet e két méretét Twiesselmann mérési sorozatának néhány adatával. Lambdatáji vastagság tekintetében a régebbi pleisztocén leletek közül egyedül Spy II. egyezik vele, a többi felülmúlja. Az adatok alapján, ez a 8 mm-es vastagság kb. megfelel a Homo sapiens fossilis átlagának. Az őskori koponyák átlagától sem tér el lényegesen. A mai civilizált népek (európaiak, kínaiak) átlagát határozottan meghaladja: ebben a sorozatban 4- variánsnak számít, de minden esetben belül marad a variáció terjedelmén. A mai természeti népekhez képest viszont határozottan alul marad az átlagon, bár itt is a variáció terjedelmén belül. Ugyanezt mondhatjuk a fossa cerebralis sin. méretéről. A mért 5 mm-es vastagság megegyezik a régebbi pleisztocén koponyák legkisebb értékével (ezúttal: Swanscombe); nagyjából megegyezik a Homo sapiens fossilis és az őskori koponyák átlagával. A mai civilizált népekhez képest -4- variánst, a mai természeti népekhez viszonyítva — variánst képvisel, de minden esetben a variáció terjedelmén belül. Jobboldalon a vastagság 6,5 mm, de a mérőpont nem határozható meg biztosan. így a vastagság alapján a tapolcai lelet leginkább a Homo sapiens archaikus formáihoz köthető. A nyakszirt-piíkikely görbülete. A csont görbületének jellemzésére a standard méretek közül csak kettőt tudtam felvenni: medián-sagittalis felső pikkelyív (la — in; Martin: 28(1) és medián-sagittalis felső pikkelyhúr (la — in; Martin: 31(1). Mivel az alsó törési szél az öreglyuktól cranialisan húzódik, további méretek felvétele cél-