A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1. (1957)

BANNER János: Adatok a régi Borsod megyei régészeti kutatások történetéhez

BORSOD MEGYEI RÉGÉSZETI KUTATÁSOK \\ a Bükk-hegység barlangijaiban, nem csak 1954 előtt, 82 de azóta is. Vértes László men­tőásatás során dolgozoitt Bükkszentlászlóm, a,z óhutai Cseingőstebenben. Eredményeit közzé is tette. 83 Ennek az ásatásnak nem nagy a jelentősége, de kiemelkedik az az ásatás, amelyet 1947, 1948, 1950 és 1951-ben a Szilvásvárad határában lévő Istállósikői barlangban végzett. Ez volt az első olyan barlangi ásatásunk, amely komplex mód­szerrel dolgozva, nem csak a régészeti, őslénytani és növénytani anyagot vette figye­lembe, hanem vizsgálatait minden jeiensógre ikiterj esztette, s minden szakba vágó megfigyelésit a megfelelő szakemberek dolgoztaik fel. Részletezés helyett legyen elég a közlések címét adni 84 azzal a megjegyzéssel, hogy a feldolgozó munkaközösségnek Vértes Lászlón (kívül Horusitzky Zoltán, Korák József, Malán Mihály, Jánosi Dénes, Dely O. György, Tasnády-Kubacska András, Sárkány Sándor, Stieber József, Herr­mann Margit voltak a tagjai. Kisebb munkaközösséggel ,de hasonló körültekintéssel dolgozta fel Vértes László a Petényi és Peslkő barlangok ásatási eredményeit. A feldolgozók Herrmann Margit, Jánossy Dénes és Stieber József voltak. 85 Ezzel tulajdonképpen végére is jutottunk a megye területén folytatott kutatások­nak és az azokról beszámoló közleményeknek. A kép azonban ezzel még: korántsem teljes. Fel kell sorolnunk — és a helyi kutatóknak figyelembe kell venniök — azokat a kisebb-nagyobb terjedelmű, összefoglaló jellegű munkákat, azok adatközléseit, amelyek olyan régészeti anyaggal foglalkoznak, azokra támaszkodva szűrik le tudo­mányos eredményeiket, amelyeik közt Borsod megyei anyag is bőven akad. Ilyenek a már fentebb hivatkozott nyilvántartott anyagon 86 kívül a paleoliti­kumiból \Gáboriné, Csánk Veronika 81 és Vértes László 9 ® imunkái. A neolitikumból Tompa Ferenc 89 és Csalog József 90 munkái. A rézkorból Banner János 91 és Patay Pál 92 összefoglaló monográfiái. Friedrich Holste 93 Borsod .megyei lelettel foglalkozó közlése. A bronzkorból Patay Pál 94 és Haimpel József 95 .monográfiái. A koravaskorból Márton Lajos®® és Fettich Nándor 97 részletmunkája, Fettich­8 és Bottyán Árpád " összefoglalása. A késő vaskorból Márton Lajos 10 ® és Hunyadi Ilona 1 ® 1 munkái. A szármatakorból Párducz Mihály 1 ® 2 a népvándorlás korából Hampel József 1 ® 3 Csallányi Dezső 1 ® í és L. Kovrig Ilona, 1 ® 5 a (honfoglalás és korai Árpád-koiriból Kralo­vánszky Alán 1 ® 6 munkája. BANNER JÁNOS BEITRÁGE ZUR GESCHICHTE DER ARCHEOLOGISCHEN FORSCHUNGEN IN DEM ALTÉN KOMITAT BORSOD Der Verfasser teilt die Geschichte der Forschungen in Bezúg auf das Gebiet des altén Komitat mit der diesbezügliehen Bibliographie mit, ausgenommen die Biblio­graphie der Paleolitén, wobei er auf die Angaben des Werkes: Banner—Jakabffy: Archeologische Bibliographie des Mittel-Donau-Beckens anweist. JEGYZETEK 1. A Bakony, természetrajzi és régészeti vázlat. Győr. 1860. 21—22. 1. 2. Magyar Minerva. V. kt. 1912—13. Budapest. 1915. 369. 1. 3. Borsodmegyei régiségek. MTAÉ. 1847. 89. 1. 4. Uo. 5. AÉ. rf. VI. 152—156. 1. 6. Archeológiai levél. Uo. III. 136—137, 164—165, IV. 36—39 75—77. 1. 7. Az ősrégi agyagművesség viszonya a történelemhez. Századok, 1868. 413. 1. 8. »Előadás a Borsod vármegyei Szihalomról.« Századok, 1870. 421. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents