Gyuricza Anna: Reneszánsz kályhacsempék Északkelet-Magyarországról (Borsodi Kismonográfiák 37. Miskolc, 1992)

rozhato, főként valamilyen oknál fogva érdekesnek tartott példányok kerültek közlésre. Néhány ilyen jellegzetes csoportosítás: Szent György ábrázolása , kétfejű sasos kályhacsempék , népies lovasábrázolás , évszámmal jelzett , vagy azonosítható portrét ábrázoló kályhacsempe . Kimaradtak viszont a legtöbbször töredékes, az adott pillanatban semmihez sem köthető darabok, melyek később más leletegyüttesek ismeretében értelmezhetőkké válnának és segítséget nyújtanának ahhoz, hogy az önmagukban tárgyalt kályhacsempék, mint egykori kályhák alkotó részei helyükre kerülhessenek. Mivel a kutatók érdeklődése főként eme, a kályhacsempéket tekintve korai, de a középkort tekintve késői időszak csempéi felé fordult, a XV. század fordulójának és a XVI. század első felének reneszánsz kályhacsempéi már kevésbé ismertek. Hatványozottan érvényes ez a XVI. század végi-XVII. századi kályhacsempékre. Ebben valószínűleg az játszhatott szerepet, hogy ennek az időszaknak a hovatartozása nincs tisztázva. A középkor kutatóinak ez túl késői anyag, hogy középkorinak nevezhetnék. Joggal, hiszen a tőlünk nyugatra eső országokban a művészettörténeti kutatásokban ez már újkornak számít. Ugyanakkor az újkor kutatóinak, abból kiindulva, hogy Magyarország újkori történelme a török visszafoglalással kezdődik, ez az időszak kívül esik kutatási területén. így e korszakból a néhány épségben megmaradt kályha , vagy építkezések során véletlen előkerült leletek ismertetésén kívül , csak néhány ásatásból származó anyag publikálása történt meg. Ebből az átmeneti korszakból való a füzéri, szerencsi, sárospataki vár, a kékedi és pácini kastély ásatása során előkerült és jelen dolgozatban tárgyalt kályhacsempeanyag zöme, mely még ezer szállal kapcsolódik a reneszánszon keresztül a későközépkori kultúrához, de sok esetben a kompozíció és mintakincs már koraújkori sajátosságokat mutat. 6