Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

két világháború között a jogot már pénzen váltották meg: a Majláth grófok karcsai legelőjén 1 jogért 14 pengőt fizettek.

72 A legelő, a legelőjog ügyeit egykor a falusi bíró és „hűtősei" intézték. Feladatukat a két világháború között külön társaság vette át. Karcsán, Cigándon, de a többi bodrogközi faluban is 1926-tól 1948-ig működött a Legeltetési Társulat, majd a Legeltetési Bizottság. Az előbbinek az élén a választott községgazda (Cigánd) vagy nádasgazda (Karcsa)

73 állt, az utóbbi ügyeit már ismét a falusi elöljárók intézték. A legelőkön a falvak tősgyökeres (telkes) lakói, úrbéresei rendelkeztek legelőjogokkal. A Legeltetési Társulat is belőlük alakult. A joggal nem rendelkezők a két világháború között minden számosállat után fúbérX fizettek a Legeltetési Társulatnak. A bodroghalmi, alsóberecki gazdák 1945-50 között a vajdácskái és karcsai legelőn 100 Ft fű

bé

rt, a zalkodi parasztemberek 1970 körül a termelőszövetkezetnek 140, illetve 150 Ft havi fiibért fizettek. A gazdák az igazoló fűbércédulát bemutatták a pásztornak állatuk kihajtásánál.

74 A csorda s a gulya Hatöles úton vagy Kifutó úton (Bodroghalom)

75 jutott a legelőre. A régi legelőkhöz természetszerűen eleve kialakultak az állathajtó utak. Előfordult azonban, hogy egy-egy falu (mint pl. Zalkod) a megnövekedett számú állatállománya számára legelőt vásárolt, s a hozzávezető utat ki kellett alakítsa. Ilyen esetben a falu gazdái adtak össze — egyenlően részesedve — pénzt, amivel megvásárolták a legelőhöz vezető széles út földterületét a falubeli és szomszéd falusi földes gazdáktól. A csapatok legelőjét egymástól csak a természetes határok: ér, facsoport, fasor, út választotta el. Van példa arra is (a tiszakarádi Apátszögön), hogy a községi gulya, növendékgulya és ménes egy legelőn járt elkülönítés nélkül. De kicsóvázták a legelő egy részét, ha ott tilalmat fogtak,

76 vagy pedig a legelőből kaszálót szakítottak.

77 A „klasszikusnak" mondható erdei és gyeplegelőkön kívül széles területeket — majd az egész határ — felhasználták a szarvasmarha táplálására. A nem primeren legelőterület ily módon történő hasznosításában főként az uradalmak jártak elől. Az ugar, ződ ugar

1

* legeltetése általános volt a 19. század második felében végrehajtott tagosításig.

79 Az ugar legeltetése különösen ott volt fontos, ahol a faluközösség kevés legelővel rendelkezett. Lelesz lakosai nyilván okkal sérelmezték a 18. század végén azt, hogy „a ...földes uraság az Ugar Mezőkbe a' maga Majorbeli Marháinak tilalmast tartottak".

80 Az alsódobrai lakosok pedig egy úrbéri per kapcsán jelentették ki 1814-ben, hogy a földesúr által elvett legelőjük miatt marháik „a magok ugar Határokon éhen el vesznének".

81 80