Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

a Vécsi pólincson, Hamvaslápgödrin és Barackoson, Semjén határában a Szúróson, Kőkúton ás a Batoknyán, Pácinban a Nagygorcon, a Sajtoskán és a Ronyván legeltették a szarvasmarhákat. A karcsaiak a Kökényes, Setétér, Kiscsordalegelő, Nagy csordalegelő, a bodroghalmiak a Tobojka, Karosi, Karádi, Árpás és a Busatanyai legelőn, a vajdácskaiak a Községi legelőn, a zalkodiak Szederkényen, a Palocsán és a Csenkén járatták állataikat.

30 A szántóföldi művelés terjeszkedése, amint ezt a tanulságot a korábban közölt 1895 és 1965 közötti statisztikákból is leszűrhetjük, elsősorban a legelőket és a réteket érintette. Azok területéből hasították le, s vonták földművelés alá, míg az állatállomány táplálóivá a folyószabályozás révén a természettől elhódított lápos, mocsaras területek lettek. Az 183l-es évet követő néhány esztendőben oly nagy volt a szárazság — írta Fischer F —, hogy a Tisza mentén a nagy halastavak sorban kiszáradtak, s a halas medencékben barmok legeltek.

31 Ma a Bodrogköz vidékén rendkívül sok olyan legelő van, amely nevében őrzi a terület egykori vizes jellegét. Napjainkban legelő a tiszakarádi Pem tó, Detka tó, a vajdácskái Bika tava, Halastó, Paptó, Fövényesi tó, Buda tó, Rakoítyás tó, Mikola tó, Káposztás tó. Ugyanígy legelő a vajdácskái Kocsmarét, Urak rétje, Katona rét stb." „Gazdag község vót Karád. Sehova se mentek legelőt bérelni, meg aratni" — mondta egyik tiszakarádi adatközlőm.

33 Más falvak viszont a 19. század végén és a 20. század elején legelőt bérelni vagy venni kényszerültek. A recens gyűjtés szerint Cigánd az 1920-as években a Majláth grófoktól, a zalkodiak 1921-ben a pataki uradalomtól vásároltak közös legelőt. Karcsa lakói 1918 után vagyonváltság révén szerezték meg a Nagycsordai legelőt, melyen 290 jog volt. A falvak legelőiből a lakosok a telekállomány nagysága szerint részesedtek. Ez alól csupán a mezőváros, Sárospatak volt kivétel, mint ahogyan erről korábban már szóltunk, ahol a városi porták képezték a legelőből való részesedés alapját. A falvakban a 18. században egy telekajja földhöz általában 20 legelőjog tartozott.

34 Szűcs I. Vajdácskáról, a 20. század fordulójáról ugyanilyen mennyiségű legelőjogot jegyzett fel. Itt egy telekajja földnek (26 hold) 20 legelőjoga volt. Később a telkek osztódásával egy negyedrésztelekhez 5 jog tartozott.

33 A jog szerinti állatkihajtás szokása az egész Bodrogközben lényegében az 1950-es évek végéig élt, amit a termelőszövetkezetek más gyakorlata (a kihajtott állat után fizetett legelőbér) váltott fel végérvényesen.

36 Egy jogra mindenütt egy számosállatot (szarvasmarhát, lovat), vagy két fiatalabb növendéket lehetett kihajtani. A jog területi nagyságát kb. 1860-ig Karcsán 1200 négyszögölben,

37 később—és általánosan—800 77