Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

IV. EXTENZÍV SZARVASMARHATARTÁS A bodrogközi nép szarvasmarhatartását vizsgálva azt látom, hogy a tartás módja minden esetben a haszonvételi formák egyenes következménye. Ebből a szempontból kíséreltem megvizsgálni és leírni a jobbágy-paraszti és az uradalmi gazdaságokban: 1. a vagyon és szaporító szerepű heverő szarvasmarha, 2. az igaerőt szolgáltató és 3. a tej- és szaporító hasznú szarvasmarhaállomány külterjes legeltetés- és tartásmódját. A pásztorok és a parasztemberek a szarvasmarhafajon belül különbséget tettek az állatok neme, kora, színe, testi adottságaik és nevük szerint is. Az állományban kor és nem szerint külön szóval jelölték 1 éves korig — Vajdácskán fél éves korig

1 — a bornyút {üszöbornyú, bikabornyú), 1-től 3-4 éves korig az üszőt vagy növendékei, a kivágott, legelőn tartott bikaborjút (tulok) és 5 éves korig a jármolt tinót, azután a tehenet, bikái és az ökröt. Sárospatakon és Révleányváron vegyesen együtt tartott fiatal tulkokra, tinókra és üszőkre a tinó-binó kifejezést használták. Általános korjelző volt az első fú, második fú, ... tizedik fú stb., vagy az első füves, ... stb. megjelölés.

2 A magyar fajta szarvasmarha (7-8 kép) színeinek és testi adottságainak meghatározására a bodrogközi pásztor- és parasztemberek egykor bizonyosan gazdagabb szókinccsel rendelkeztek.

3 A szarvasmarha szőrszínei közül a legáltalánosabb a fehér volt. Kispatakról 1635-ből maradt fenn néhány ökör és tehén színe. Ekkor szőke, fekete, barna, veres és tarka szarvasmarhákat írtak össze.

4 A magyar fajta marha megkülönböztetésérc napjaink pásztora (1970 körül) már meglehetősen kevés szint ismer: iromba, barna, homályos barna, daruszőrü, fakó, kesely, rozsdás szőrű, homály, kormos nyakú, szőke, fehér, hamvas, galambszínű, ordas} A kinn telelő magyar marha télen loboncos, hosszú fekete szőrt eresztett, amit azután a nyár elején vetett magáról le. A színes marhafajták szőreit a következőkkel jelölték: zsemlyeszőrű, piros-tarka, feketetarka, babos, piros, homály, barna, csillagos, cifra, fekete, fótos, hóka, kese, kesely, halvány piros, sötétpiros, riska. A szarvállás meghatározásai ugyancsak az egyedek megkülönböztetésére szolgáltak. A szarvnélküli marhát szuhosnak (Sárospatak), sutának (Révleányvár) vagy kontyosnak (Zcmplénagárd) mondták. Sérült, lefelé fordult szarvú a kajla, apró, kicsi a csutak, s volt széjjelálló szarvú, kerek szarvú, villás-szarvú, ficfasiarvú, csángó szarvú, csákó68