Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

A pásztorság a Bodrogközben is általában apáról fiúra szálló mesterség. A gulyások 6-8 éves fiúgyennekei már a kihajtástól apjuk rívó bojtárjai voltak, s a mesterségbe kicsi koruk óta valósággal belenevelődtek. Nagyobb korukban a bojtárságot más gulyás nyájánál folytatták, míg helyüket kisebb testvéreik vették át. Egyes családok terebélyes pásztornemzetséget alkottak.

5 Tagjaikat negyven évvel ezelőtt a Bodrogköz számtalan legelőjén fellelhettük volna. Az 1970-es évek elején még folytatták a család pásztorhagyományait Tiszakarád és Sárospatak környékén a Szegediek, Zemplénagárd környékén a Kácsándiak és a Körmendiek, Cigánd határában a Balabások, Kenézlő környékén a Zutiak, Zalkod határában a Stefánok és a Csorbák. A gulyások és a csordások nevei között a 18.-19. századi levéltári forrásokban zömmel magyar neveket találunk. Kotsis László, Krutsai András,

6 Csikós János,

7 Csordás György,

8 Molnár István és Lábi János

9 falusi és uradalmi nyájakat őriztek a Bodrogközben. Szlovák származást sejttet ugyanebből a korból a Tooth László

10 és Andirkó János neve.

11 A 19. század második felében egyre több szlovák vagy kárpátukrán név tűnik fel a bodrogközi pásztorok között. A karcsai mondákban is szere86. kép. Szegedi András, egykori sárospataki számadó gulyás. Sárospatak, 1970. 171