Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

veder (65. kép). A Bodrogköz legelőin napjainkban még mindig e régen épített fedett kutak típusa az általános. Sövényoldalú persze már ritka, gyakori viszont mind a kukát, mind a deszkákat. Az utóbbi ötven évben ásott kutakat pedig betongyűrűvel bélelték. Ezek átmérője jóval kisebb a régi kutak szélességénél. A kutakból gém segítségével merték a vizet a szarvasmarhák számára. A kúttól 4-5 m-re állt a természetesen s nem faragottan kétágú kutágos. Anyaga tölgy vagy akác. Az ágos szerepét néhány esetben még napjainkban is élő vagy lecsonkult fa tölti be (61. kép). Az ágos törzsét általában alig munkálták meg, egyes esetekben azonban négyszögűre bárdolták, s szükség esetén négy oldalról is megtámasztották (63. kép). Az ágos villás végei közé vas szeggel rögzítették a kb. közepén átfúrt kútgémet. A gém is akácból vagy tölgyből készült, vastagabb és rövidebb darabját a kúttal ellentétes oldalra szerelték, s végére nehezéket, koloncot raktak. Koloncként vastag farönk, kődarabok, vagy valamilyen mezőgazdasági munkaeszköz vas része (pl. talyigakerék) szolgált. Figyelemre méltó az az egyetlen gerendadarabból álló koloncforma — Tiszakarád közelében lévő Tróconyi legelőn lelte a gyűjtő —, amely a kútágoshoz közelítve, ill. távolítva szolgálja a víz kiemelésének megkönnyítését (63. kép). A koloncnak ugyanis olyan nehéznek kellett 63. kép. Kút, beton váltóval. Tiszakarád, 1970. 134