Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

végéig. Ezután jelent meg és terjedt el — elsősorban az uradalmi — aklok cseréppel, majd palával való fedése. A bodrogközi szarvasmarhaakiokban általánosságban nem volt jászol. Ezzel ellenkező adatunk csupán kettő van. Révleányvárön egy majorsági akol északi falához építettek hosszú jászolt, a kenézlöi akol pedig újabb építésű, s benne középen arcaijászolt helyeztek el (35. kép). 40. kép. Hodály. Vajdácska, 1963. Az akol típusú építményekhez a Bodrogközön mindig hozzátartozott a korábbiakban leírt rudkarám. A gyűjtőmunka során egyetlen olyan adat sem bukkant fel, amely utalt volna más jellegű (pl. trágyából rakott garággya, deszka, vályog vagy kő) kerítő falazat egykori meglétére.

137 Az akolhoz tartozó karám formája — hasonlóan az önállóan álló karámhoz — általában téglalap alakú, a karámkapu helye többnyire a déli oldal közepe vagy egyik sarka. Előfordult ritkán, hogy a karám keleti oldalán — közvetlenül az akol mellett — nyitottak kaput (pl. Vajdácska, 40. kép). Az akolt néhány esetben úgy építették (vagy később megosztották), hogy egy részben, többnyire a kisebbikben, a szarvasmarhával közös legelőn járó lovakat tartották. Ilyenkor az állatokat csupán a rudkarám választotta el egymástól. A szarvasmarhacsapat összetartását és védelmét szolgálta az az akol elnevezésű pásztorépítmény, amelyet 1929 táján Gönyey S. Nagyrozvágy határában fényképezett (41^43. kép).

138 Az akolról pontos leírás nem áll rendelkezésünkre. A fotó alapján azonban megállapítható, hogy a gulya számára enyhet adó épület kb. 10-12 m széles és 15 m hosszú. A földről induló szarufapárokat a tetőn oromgerenda köti össze, oldalán 106