Kamody Miklós: Indul a postakocsi (Borsodi Kismonográfiák 35. Miskolc, 1990)
47. kép kányok és mellvéd kötények. Az itt látható háromszög alaprajzú pilasztereket a bejáratok megkülönböztetésére oszlopok váltják fel. 148 Az új postapalotát (48. kép) a második világháború vert német hadserege Miskolcról való kivonulása során 1944 novemberében az épület géptermi és alagsori részén három helyen is aláaknázta. Ha az ördögi terv sikerül, nemcsak a műszaki berendezés, de maga az épület is elpusztult volna. Hála a hivatal vezetőjének, dr. Csikesz Lajosnak és László fiának, valamint néhány műszaki dolgozónak (Vígh József, id. Lévay Gyula), akik a robbanótölteteket hatástalanították, így csak egy kábelköteg elszakítása okozott kárt. A németek postai berendezést nem vittek el, mert a tartalék műszaki berendezéseket a műszakiak már előzőleg biztonságos helyre vitték, ellenben a Sajó-parti rádióállomás antennáját és berendezését sikerült felrobbantaniok. A szovjet csapatok december 3-án történt bevonulása után a műszaki dolgozók serény munkája néhány nap múlva helyreállította a telefonhálózatot és a város vezetésének a rendelkezésére bocsátotta. A miskolci postások életében a várt és megérdemelt nyugalmat a pártoskodás időszaka váltotta fel, mely az 1947-es választások során még barátságosan történt. Ezt követően külső és felső hatásra sokszor létbiztonsági, megélhetési gonddá nehezült. 148 129