Kamody Miklós: Indul a postakocsi (Borsodi Kismonográfiák 35. Miskolc, 1990)
postakocsi indul Bécsből minden hétfőn 8 órakor reggel és szerdán reggel ide (ti. Budára) megérkezik. Innen e hó 24-étől kezdődően minden vasárnap 8 órakor reggel indul és kedden ebédidőben Bécsbe érkezik. Nemcsak egyedül a Bécs-Buda közt található postaállomásokról, hanem Pozsonyba és onnan vissza is (ahonnan a postakocsi naponta Bécsből érkezik és hasonló módon oda indul) utasokat, csomagokat, dobozokat, kofferokat és pakkokat vihetnek magukkal. A nagyobb biztonság érdekében egy kalauzt kell a kocsi őrzésére állítani aki azt kíséri is. Az utasnak ezen szállításért minden postamérföldenként 20 krajcárt kell fizetnie és pedig azon a helyen ahol felül. Az egész díjat a végcélig meg kell fizetnie és az egyes (szimpla) postán a postakocsisnak 5 krajcár borravalót, és ezt arányosan minden másfél és duplapostán is fizetni kell. Ennek ellenében az utas 50 font (kb.25 kg) súlynyi csomagot szabadon (díjtalanul) szállíthat. Hasonló módon Bécsből kiindulva a postakocsi a postai útvonalon Grázon, Laibachon át Triesztig, azután Linzen keresztül mielőbb Salzburgba, mint a Római Birodalomba, Hollandiába, Morvaországon át Prágába, Drezdába, Lipcsébe, Hamburgba, Brünön keresztül Olmutzba, Breslauba menetrendszerűen megy Berlinbe. Az oda utazóknak a továbbszállítása e szerint szabályozott. Ismertessék, hogy ezen postakocsival (2. kép) küldendő dobozokat, csomagokat és hasonlókat szombat estig a postakocsi állomásra szállítsák. Az utasokat arról is tájékoz11