Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

kinyitása után a legény a házasember hátára ütve szinte belökte a szobába, s mintha akkor találkoztak volna, nyomban kezdte a játékot: Rég láttalak, cimbora! Előfordult, hogy előzőleg köszöntötték egymást: Szervusz, cimbora! A kezdő pár pillanat elég volt ahhoz, hogy a fonóbeliek figyelme azonnal rájuk irányuljon, s a játékot nem ismerők számára a jelenet úgy tűnjön, mintha a két barát hosszú idő után valóban akkor találkozott volna. A dialógus „életszerűsége" fokozta a jelenet hatását. A bemutatott példákkal egyező változatok ismeretesek voltak a palóc területeken. A múlt század végén Tápiószeléről publikálták, s különböző helyeken számos változata felbukkant. A népi változat előképét a klasszikus irodalomig követhetjük. György Lajos kutatásaiból tudjuk, hogy az anekdota két szereplője a legrégibb latin nyelvű emlékében Lollius és Theodoricus. Véleménye szerint a dialógus plautusi fordulatokkal cifrázott fordítása a hasonló elemekből álló népies tréfának, amely széles körben ismeretes volt az európai népeknél, s a palóc változatok - függetlenül a forrás, az eredet stb. kérdésétől - igen figyelemreméltó emlékei a belső fejlődésében mindig megújuló népi színjátszás hagyomány körének. Az antropomorf maszkos játékok palóc változataiban figyelemre méltó a fehér leples Luca alakja. Az Ipoly menti falvakban a századfordulón, a század elején a Luca-asszonyok a fonóház kedvelt alakoskodói voltak. Mivel Luca estéjén tilos volt a fonás, a játszásra jó alkalom nyílt. így ír erről Manga János: „A lucák nevű alakoskodóknak jutott szerep a Luca esti fonójátékokban. A luca vagy a lucák elnevezés volt a szilárdabb mag és a szalmába burkolt, kifordított bundába öltözött, lánccal átkötött és tollseprűvel díszített álarcos alak vagy alakok, akik kéregettek, különféle tréfákat űztek. Ipolyszögön Luca özvegyasszony volt, nagy konttyal a fején, karján kézikosárral, a kézikosárban egy csomó orsó (vessződarabok, mindegyik végén krumpliból vágott karika). Vele ment a vőlegénye kifordított bundában, fején ugyancsak kifordított sapkában. Mindkettőjükön álarc volt, hogy ne ismerjék meg őket. Előttük ment a két vőfély, szalagokkal feldíszített fokossal. Kalapjukon rozmaringbokréták voltak. Mindkettőjük kezében korsó volt, paprikás vízzel megtöltve. Mikor bementek a szobába, a vőlegény harmonikán játszott, 91