Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

Ott terem azóta a nagyfejű káposzta. Most má egyéb nincsen hátra, Tegyem a a szádra. Őröljenek rajta csontot-cserepet, Az ördögök malmán rossz nehézséges, Rossz nyavalyás gyükeret. A búcsúztató után a halottat a saroglyán kivitték a házból és az udvaron leborították a földre.

20 A lakodalmi temetési paródiára a gömöri Dereskből saját gyűjtésünk nyomán említünk példát. A menyasszony kontyolása után, többnyire hajnal felé „csinálták a temetést". A szereplők a lakodalomba hivatalos legények voltak. Amikor a menyasszonyt elvitték felkontyolni, a tréfára, mókára hajlamos - kissé már kapatos legények a kamrában, az ólban vagy a csűrben felkészültek a játékra. Egy legényt, aki a halott szerepére vállalkozott, lócára vagy egy hosszú asztalra fektették. Lepedővel leterítették. A papot alakító legény két singéit szoknyát vett magára. Az egyiket a derekán megkötötte kötéllel, a másikkal a felső testét borította be, amelyet a nyakánál kötöttek meg. A két női szoknya alakította a papi reverendát. Papírból süveget készítettek és azt tették a fejére. Ha a papot alakító legénynek bajusza volt, a jelenet bemutatása előtt leborotválta vagy leragasztotta, mert a katolikus plébánosnak nem lehet bajusza. Kezében egy régi kalendáriumot, egy meszelőt tartott és a karjára egy rocskát vett. A kalendárium a bibliát, a meszelő és a rocsha a szentelő eszközöket helyettesítette. A rocskába szappanhabot, szappanos vizet tettek, ez volt az ún. szenteltvíz. A halottat alakító legényt felravatalozva vitték be a lakzis házba. Elöl ment a harangozó, aki kolompolt. Mögötte a halottat követték a hozzátartozók, azaz egy-egy égő gyertyát tartó legények, akik keserves siratást mímeltek. Fájdalmasan ríttak, mintha valóban halottat kísértek volna. Amikor a halottal beléptek, a lakodalmas ház vendégei abbahagyták a táncot, a zene is elnémult. A nagy vidámságot hirtelen néma 20. Lajos Árpád: A domaházi ivó. Népr. Közi., 1960, 3^. sz. 287-288. 84