Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

vizsgálatakor kézenfekvő lenne az utánzás elvének az alkalmazása. Úgy gondolom azonban, hogy ha a játékot a bíráskodás hivatalos formájának az utánzására - karikírozására - vezetjük vissza, az eredetre vonatkozó kérdéseket és a funkcionális értelmezést teljesen leegyszerűsítjük. A játék, illetőleg a szokás arche-formája - véleményem szerint - nem a bíráskodás utánzása volt eredetileg, amely később - természetszerűleg - azzá alakulhatott. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy az ítélkező játékokban a büntetés, a bíró vagy a bíróság ítélete kivétel nélkül halál vagy azzal egyenértékű megsemmisítés. Ha az e szokáskörbe tartozó játékok a bíráskodás egyszerű utánzásai, komikus formái lennének, akkor a büntetés nemében, az ítélet mértékében számos variációnak kellene lenni. Sőt azt is mindenképpen feltételezhetnénk, hogy akár minden variánsban más-más az ítélet a helyi, kisebb-nagyobb közösségi vagy éppen egyéni variációknak megfelelően. Ha „csak" bolondbíráskodásról beszélnénk, akkor az egyéni ötleteknek nagymértékben érvényesülni kellett volna. Ezzel szemben azonban azt látjuk, hogy az e körbe tartozó játékok fő motívuma azonos nemcsak egy területen és egy népnél, hanem mindenütt, ahol a szokást ismerik. Ez egyáltalában nem lehet véletlen! Az idetartozó kérdések azonban kilépnek a palóc hagyománykörből, s további vizsgálatot kívánnak. A dramatikus néphagyomány sajátos példái a halottas játékok, a temetést parodizáló jelenetek. Ezek rendkívül népszerűek és valamilyen változatban az egész magyar nyelvterületen ismeretesek voltak, s jellemzőnek tekinthetők a palócok körében is. Az azonos eredetre visszavezethető különböző változatok a népi dráma műfajának vizsgálatában kiemelkedő helyet foglalnak el. A paródia, a komédia és a szatíra elemeit magában hordozó játékok etnológiai szempontból is különösen figyelemreméltóak. A játékok egyes motívumai, alakjai az antik kultúráig, a természeti népek kultuszáig és a középkori színjátszásig vezetnek vissza, összefonódva a szereplők és a közönség életének, környezetének jelenségeivel, tárgyaival, hagyománybeli motívumaival, magatartásának és szemléletének sajátos megnyilvánulásaival. Hajdanvolt műveltségünk egy-egy eleme rejtőzik a halottas játékban, amelyet az etnológiai párhuzamok a halottkultusz hagyománykörébe kapcsolnak be. 80