Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

tet. A megzenésített vers bús, borongós hangnemével nem csak a tehetetlen keserűséget, hanem a dalolok politikai magatartását is kifejezte: Repülnél lelkem, fenn repülnél A táj szellőivel, Mely a nyílt rónaság felett még Szabadságot lehel; De a magasból földre von le A súlyos fájdalom, Fenn még jobban eledbe tűnvén A sors-alázta hon. Az 1850-ben keletkezett költemény kéziratban terjedt, nem csak az értelmiség, hanem a nép körében is, szép példájaként a hazafias költészetnek és annak, hogy Tompa nem csak merített a néphagyományból, hanem nyújtott is annak. Kapott és adott. A műköltészet, a műzene mindig megújult a néphagyomány forrásaiból, amely szintén felfrissült a vele egyhangnemű alkotásoktól. Kiapadhatatlan, örök körforgása ez a nemzeti költészetnek. Tompa Mihály halála után 120 évvel megilletődve idézzük a nagy szellemű költő emlékét, aki a miénk, aki itt élt és itt pihen, ahol a mi őseink is nyugosznak az oly sok búval, bánattal terhes földben. És az egész magyarságé ő a határokon innen és túl. Nekünk és hozzánk szól. Vele mondjuk: Kevés öröm, sok véres gyászos emlék Alkotja a múltat hátunk mögött; Nehéz vihar- s vesztére szánt nyomásban Nyeré e nép jövője zálogát! Van, amiben megtartatik csodásan, Ha rá a sors új szenvedést bocsát; Van e földnek egy bűbájos folyamja, Mely forrón s titkos mélységből ered, Meg nem rendül, míg ezt harsogni hallja... Ez a hű, forró hazaszeretet! (Múlt, jelen s jövő) 216